Vissza az előzőleg látogatott oldalra (nem elérhető funkció)Vissza a tananyag kezdőlapjára (P)Ugrás a tananyag előző oldalára (E)Ugrás a tananyag következő oldalára (V)Fogalom megjelenítés (nem elérhető funkció)Fogalmak listája (nem elérhető funkció)Oldal nyomtatása (nem elérhető funkció)Oldaltérkép megtekintése (D)Keresés az oldalon (nem elérhető funkció)Súgó megtekintése (S)

Büntető anyagi jog általános rész / Az új Btk. hatálybalépése és viszonya a régi Btk.-hoz. Az új Btk. területi és személyi hatálya

Tanulási útmutató

Összefoglalás

Nincs.

Követelmény

Nincs.

Önállóan megoldható feladatok

Nincs.

Az új Btk. hatálybalépése és viszonya a régi Btk.-hoz. Az új Btk. területi és személyi hatálya

A hatályról általában

A magyar jog szerint az a jogszabály érvényes, melyet a jogalkotásról szóló 2010.évi CXXX. törvény (Jat.) és az Alaptörvény szabályainak megfelelően megalkottak és a hivatalos lapban kihirdetettek. A Magyar Közlönyt a kormányzati portálon történő elektronikus dokumentumként való közzététellel kell kiadni, melynek szövegét hitelesnek kell tekinteni. Az érvényesség lényegében alkotmányjogi kérdés. Ettől különbözik a hatályosság. Hatályos az a jogszabály, amely alkalmazható. Ha a jogszabály Magyar Közlönyben megjelent szövege eltér a jogszabály aláírt szövegétől, a jogszabály aláírója – törvény esetén a köztársasági elnök vagy az Országgyűlés elnöke – a jogszabály hatálybalépését megelőzően, de legkésőbb a kihirdetést követő hatodik munkanapig kezdeményezi az eltérés helyesbítését. Ilyen esetben a köztársasági elnöknek a döntéséhez miniszteri ellenjegyzés nem szükséges. [Jat. 28. § (1)-(2) bekezdés]

Egy jogszabálynak négyféle hatálya van: területi, személyi, tárgyi és időbeli.

A jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie. Jogszabály a hatálybalépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, kötelezettséget nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé. [Jat. 2. § (1)-(2) bekezdés]

A büntető jogszabály hatályba lépése

A büntető jogszabály hatályba lépése tekintetében három eset lehetséges:

A jogszabály hatályba lépése általában megegyezik a kihirdetés napjával. Ilyenkor az érvényesség és a hatályosság is egybeesik. Ha a szabályozás célja másként nem érhető el, a jogszabály hatálybalépésének napja a kihirdetés napja is lehet, ebben az esetben a hatálybalépés időpontját órában kell meghatározni, mely nem előzheti meg a kihirdetés időpontját.[Jat. 7. § (2) bekezdés]

Előfordulhat az, hogy a büntető jogszabály későbbi időpontot határoz meg a hatálybalépésre, vagyis az alkalmazhatóságra. (Pl. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012.évi C. törvény 463. §-a szerint az új büntető anyagi kódex 2013. július. 1-jén lép hatályba.) A jogszabály egyes rendelkezéseinek hatálybalépésére különböző – a jogszabály hatálybalépését követő – időpontokat is meg lehet állapítani.[Jat. 7§. (5) bekezdés]

Lehetséges továbbá az is, hogy a jogalkotó külön törvénnyel gondoskodik a hatálybaléptetésről (pl. a „régi-hatályos Btk.-t”, Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényt 1978. december hó 31. napján hirdették ki a Magyar Közlönyben. A Btk. hatálybalépéséről a Btké. – a büntető törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1979. évi 5. törvényerejű rendelet – 1. §-a rendelkezett. A Btk. időbeli hatálya 1979. július 1. napjától kezdődött).

A végrehajtási jogszabály a felhatalmazást tartalmazó jogszabály kihirdetésével egyidejűleg vagy azt követően, a felhatalmazó rendelkezés hatálybalépését megelőzően kihirdethető. A végrehajtási jogszabályt, jogszabályi rendelkezést a felhatalmazást adó jogszabály azon rendelkezésével egyidejűleg kell hatályba léptetni, amelynek a végrehajtására irányul, kivéve, ha a felhatalmazó rendelkezés a végrehajtási jogszabály kiadását nem teszi kötelezővé. A jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés – az előzőekben meghatározott eset kivételével – a hatálybalépése napjának kezdetén lép hatályba. [Jat. 7§. (6)-(7) bekezdés.

A büntető jogszabály időbeli hatályával kapcsolatban az is tisztázandó, hogy meddig alkalmazható?

A jogszabály hatálya többféleképpen szűnhet meg:

Maga a jogszabály meghatározhatja a hatály megszűnésének napját, bár ez elég ritka. Legtipikusabb esete a hatály megszűnésének a hatályon kívül helyezés [2012.évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 464. § „Hatályát veszti a) a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény, és b) a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1979. évi 5. törvényerejű rendelet.”].

Előfordulhat azonban, hogy a jogalkotó új jogszabályt alkot anélkül, hogy a korábbit hatályon kívül helyezte volna. A lex posterior derogat legi priori elve a büntetőjogban is érvényes, azonban jogbiztonsági szempontok miatt helyesebb és kívánatosabb jogalkotói magatartás az, ha a régi szabály hatályon kívül helyezésre kerül.

A hatályos jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés hatályát veszti akkor is, ha azt az Alkotmánybíróság vagy a bíróság megsemmisíti. [Jat. 10. § (1) bekezdés d) pont].

A büntetőtörvény időbeli hatályának főszabálya

2. § (1) A bűncselekményt – a (2)-(3) bekezdésben foglalt kivételekkel – az elkövetése idején hatályban lévő büntető törvény szerint kell elbírálni.

(2) Ha a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő új büntető törvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új büntető törvényt kell alkalmazni.

(3) Az új büntető törvényt visszaható hatállyal kell alkalmazni a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai alapján büntetendő cselekmény elbírálásakor, ha az az elkövetés idején a magyar büntető törvény szerint nem volt büntetendő.” [Btk. 2. § (3) bekezdés]

A büntetőtörvény időbeli hatályával kapcsolatban a főszabály az, hogy a bűncselekményt az elkövetés idején hatályban lévő törvény szerint kell elbírálni.

Ez a jogállami feltétel lényegében a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elvek azon részét fejezi ki, melyet az Alkotmánybíróság „kiszámíthatóságnak” és „előreláthatóságnak” [9/1992. (I. 30.) AB határozat, 11/1992. (III. 5.) AB határozat] nevezett. Lényegében itt a visszaható hatály tilalmának a szinonimájáról van szó.

A törvényesség elve szerint:

1. § (1) Az elkövető büntetőjogi felelősségét csak olyan cselekmény miatt lehet megállapítani, amelyet – a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai alapján büntetendő cselekmények kivételével – törvény az elkövetés idején büntetni rendelt.

(2) Bűncselekmény elkövetése miatt nem lehet olyan büntetést kiszabni vagy intézkedést alkalmazni, amelyről törvény az elkövetés – vagy a 2. § (2) bekezdés alkalmazása esetén az elbírálás – idején nem rendelkezett.

A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmánynak 15. cikk 1. pontja és az Emberi Jogok Európai Egyezménye 7. cikkének 1. pontja is tiltja a visszaható hatályú jogalkalmazást. Az Alaptörvény „Szabadság és Felelősség” Címének XVIII. cikke (4) bekezdésében kimondja, hogy „Senki nem nyilvánítható bűnösnek, és nem sújtható büntetéssel olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog vagy – nemzetközi szerződés, illetve az Európai Unió jogi aktusa által meghatározott körben – más állam joga szerint nem volt bűncselekmény.”

Az Alaptörvény hivatkozott fenti rendelkezése a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elvét fogalmazza meg. A nullum crimen sine lege szerint az elkövető csak olyan bűncselekmény miatt vonható felelősségre, amely az elkövetés idején hatályban lévő büntető jogszabályba ütközött. A nulla poena sine lege értelmében pedig nem sújtható az elkövető szigorúbb büntetéssel annál, mint amit a jog az elkövetéskor előírt.

Az Alaptörvény „Alapvetés” Címe Q cikkének (3) bekezdése szerint: „Magyarország elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait. A nemzetközi jog más forrásai jogszabályban történő kihirdetésükkel válnak a magyar jogrendszer részévé.

Az Alaptörvény „Szabadság és felelősség” Címének XVIII. cikk (5) bekezdése úgy fogalmazza, hogy az elkövető büntetőeljárás alá vonható és elítélhető olyan cselekményért, amely elkövetése idején a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai szerint bűncselekmény volt.

Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény 2. §-a szerint, e törvény alapján folytatott eljárásokban a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló törvényt, a Büntető Törvénykönyvről szóló törvényt és a büntetőeljárásról szóló törvényt az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

A 2009. december. 1-jén hatályba lépett Lisszaboni Szerződés rendelkezéseinek értelmében kötelezővé, és a Szerződésekkel (az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés) azonos jogi erejűvé válik az Európai Unió Alapjogi Chartája is, mely tartalmaz az időbeli hatályra is vonatkozó rendelkezéseket.

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának „A bűncselekmények és a büntetések törvényességének és arányosságának elvei” címet viselő 49. Cikke szerint

(1) Senkit sem szabad elítélni olyan cselekményért vagy mulasztásért, amely az elkövetése idején a hazai vagy a nemzetközi jog alapján nem volt bűncselekmény. Ugyancsak nem lehet a bűncselekmény elkövetése idején alkalmazható büntetésnél súlyosabb büntetést kiszabni. Ha valamely bűncselekmény elkövetése után a törvény enyhébb büntetés kiszabását rendeli, az enyhébb büntetést kell alkalmazni.

(2) Ez a cikk nem zárja ki valamely személy bíróság elé állítását és megbüntetését olyan cselekményért vagy mulasztásért, amely elkövetése idején a nemzetek közössége által elismert általános elvek szerint bűncselekmény volt.

(3) A büntetések súlyossága nem lehet aránytalan a bűncselekményhez mérten.”

A Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz való csatlakozása és a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése a büntető jogalkotás helyzetét is megváltoztatta. A büntetőjog területén a közvetlen uniós (azaz a rendeleti) jogalkotás még nem érvényesül, az azonban vitathatatlan és egyértelmű, hogy a büntető jogterületen kívül közvetlenül érvényesülő uniós szintű jogalkotás a büntetőjog területére is begyűrűzik.

A Büntető Törvénykönyv keretdiszpozícióit kitöltő háttérjogszabályokban ugyanakkor már megjelennek a közvetlenül alkalmazandó uniós normák, mint a szabályozás legfőbb eszközei. A háttérjogszabályokban – az uniós normákra figyelemmel – bekövetkezett módosulások a Btk. tényállásainak módosítását is adott esetben szükségessé teszik, mivel a Btk. keretdiszpozícióinak is követnie kell a háttérjogszabályokban bekövetkezett módosulásokat

Az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott irányelvekben szabályozási minimumokat állapíthat meg a bűncselekményi tényállások és a büntetési tételek meghatározására vonatkozóan az olyan különösen súlyos bűncselekmények esetében, amelyek jellegüknél vagy hatásuknál fogva a több államra kiterjedő vonatkozásúak, illetve amelyek esetében különösen szükséges, hogy az ellenük folytatott küzdelem közös alapokon nyugodjék.

Ezek a bűncselekményi területek a következők: terrorizmus, emberkereskedelem és a nők és gyermekek szexuális kizsákmányolása, tiltott kábítószer-kereskedelem, tiltott fegyverkereskedelem, pénzmosás, korrupció, pénz és egyéb fizetőeszközök hamisítása, számítógépes bűnözés és szervezett bűnözés.

Az elkövetés ideje

A törvényi szabályozásból kitűnik, hogy a bűncselekmény elkövetési idejének különös jelentősége van. A bűncselekmény elkövetési idejének meghatározása az egymozzanatú bűncselekményeknél nem okoz problémát, mert ilyenkor a törvényi tényállás elemei egyszerre valósulnak meg. Problematikus az elkövetési idő olyan bűncselekmények törvényi tényállásánál, ahol a tényállási elemek nem egy időben alakulnak ki, jönnek létre.

A jogtudományban a kérdés megválaszolására többféle elmélet ismert:

A tevékenységi (vagy magatartás) elmélet szerint az elkövetési idő addig tart, amíg az elkövetési magatartást kifejtik.

Az eredményelmélet szerint a törvényi tényállásban meghatározott eredmény bekövetkezésének időpontja az elkövetési idő.

Az okfolyamat-elmélet szerint a bűncselekmény elkövetési ideje az, amikor az okfolyamat már önállóan, a tettes magatartásától függetlenül fejlődik.

A cselekményegység-elmélet szerint a bűncselekményt akkor követik el, amikor a törvényi tényállás bármelyik eleme megvalósul.

Annak eldöntésénél, hogy adott esetben mely elméletet kell alkalmazni, abból kell kiindulni, hogy a 2. § (1) bekezdésének alkalmazásában melyik felel meg leginkább a törvényesség (nullum crimen sine lege) elvének. Mivel az elkövető csak olyan bűncselekmény miatt vonható felelősségre, amely az elkövetés idején büntető jogszabályba ütközött, a tevékenységi elmélet szerint célszerű a bűncselekmény elkövetési idejét meghatározni, de más büntetőjogi jogintézmények esetében egyéb elméleteknek is szerepe juthat pl. eredmény-bűncselekmény esetében [Btk. 160. § (1) bekezdés] az elévülés határidejének kezdőnapja [Btk. 27. §] az eredményelmélet szerint alakul.

A visszaható hatály

A Btk. 1. §-a, 2. §-ának (2)-(3) bekezdése és az Alaptörvény „Szabadság és felelősség” Címének XVIII. cikk (4) bekezdése főszabályként rögzíti, hogy az új büntető törvénynek nincs visszaható ereje.

A jogalkotási törvény 2. § (2) bekezdése szerint: „Jogszabály a hatálybalépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, kötelezettséget nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.

A visszaható hatály kizárása alól azonban maga a Btk. 2. §-a, és a korábban említett Egyezmény (Emberi Jogok Európai Egyezménye) és Egyezségokmány (Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmánya) is tartalmaz kivételt.

A Btk. 2. §-ában megfogalmazott kivétel kétirányú:

az új törvényt kell alkalmazni, ha a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő új büntető törvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény,

vagy a cselekményt enyhébben kell elbírálni.

Az enyhébb megítélést eredményező új büntetőtörvény rendelkezései kizárólag a hatálybalépés idején jogerősen el nem bírált cselekményekre alkalmazhatók, egyébként az új büntetőtörvénynek nincs visszaható ereje. Ez a szabály abban az esetben is irányadó, ha a cselekményt többen követték el és egyes elkövetőkkel szemben az új törvény hatálybalépésekor még jogerősen nem fejeződött be a büntetőeljárás.

A bűncselekmény elbírálásának ideje a jogerős határozat meghozatalának időpontja, így annak az elkövetőnek a javára, akinek a cselekményét már jogerősen elbírálták, az enyhébb törvényt nem lehet alkalmazni. Nem áll ellentmondásban ezzel a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 349. § (2) bekezdésének, a részjogerőt feloldó – az általános szabályokhoz képest kivételes – rendelkezése, amely azt célozza, hogy a másodfokú bíróság orvosolhassa a fellebbezéssel nem érintett vádlott terhére elkövetett törvénysértést.

Az új büntetőtörvény hatálybalépése és annak a fellebbezéssel érintett vádlott javára történő alkalmazása azonban az elsőfokú határozat jogerőre emelkedett részét nem teszi törvénysértővé, mivel az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel nem érintett vádlott cselekményét az elkövetéskor és az érdemi határozat meghozatalakor egyaránt hatályban lévő jogszabályoknak megfelelően – tehát törvénysértés nélkül – bírálta el. Minthogy pedig az új büntetőtörvénynek a jogerősen elbírált cselekményre nincs visszaható ereje, ebben az esetben hiányoznak a részjogerő feloldásának – a Be. 349. § (2) bekezdésében meghatározott – feltételei (BH 1984. 429.). A fentiekből levonható továbbá az a következtetés, hogy enyhébb elbírálást eredményező új törvény hatályba léphet a cselekménynek az első- és másodfokú elbírálása között is, s ekkor természetesen a nem jogerősen elbírált cselekményre vonatkoztatható.

A {Be. 265. §-ának (2) bekezdése@Be. 265. § (2) bekezdés} szerint, ha a próbára bocsátott ellen a próbaidő alatt újabb büntetőeljárás indul vagy van folyamatban, az ügyeket egyesíteni kell.

A szabálysértési értékhatár változása folytán a cselekményt úgy kell elbírálni – az új törvény visszaható ereje következtében – mintha az az elkövetés idején sem lett volna bűncselekmény.

Az 1/1999. Büntető jogegységi határozat foglakozott azzal az esettel, amikor a Btk. Különös részében foglalt egyes tényállásokat kitöltő keretrendelkezések változnak.

A jogegységi határozat szerint, ha a Btk. Különös részének valamely rendelkezése ún. keretdiszpozíció, és az annak keretét kitöltő jogszabályi rendelkezésekben a bűncselekmény elkövetése után olyan mérvű változás következik be, amely a kötelezettség megszüntetésével vagy a tilalom feloldásával az addigi büntetőjogi védelmet megszünteti, e változás – a meghatározott időre szóló jogszabályok kivételével – a „régi-hatályos” Btk. 2. §-ának második mondatára [a 2012.évi C.törvény 2. § (2) bekezdésére] figyelemmel az elbíráláskor hatályban lévő büntetőjogi szabályozás visszaható hatályú alkalmazását alapozza meg.

Az ilyen jellegű változás ugyanis már a büntetőtörvény megváltozásának tekintendő. Ezeknek a jogszabályoknak rendelkezései ugyanis a keretrendelkezésként meghatározott törvényi tényállás egyes elemeit konkretizálják. Gyakorlatilag tehát az elkövetéskori és elbíráláskori jogi szabályozás a keretkitöltő rendelkezéssel együtt, teljes egészében vetendő össze. Amennyiben pedig ezen összevetés eredményeként az állapítható meg, hogy a keretkitöltő rendelkezésekben olyan mértékű változás következett be, amely a kötelezettség megszüntetésével vagy a tilalom feloldásával az eddigi büntetőjogi védelmet megszüntette, ez már – a meghatározott időre szóló jogszabályok kivételével – a Btk. 2. §-ának [a 2012.évi C. törvény 2. § (2) bekezdésének] alkalmazása szempontjából a büntetőtörvény megváltozásának tekintendő. Ezért az ilyen tartalmú rendelkezésnek visszaható ereje van.

Az elbíráláskor hatályos enyhébb törvény visszaható hatálya is a jogállamiság követelményéből fakad. Az Alaptörvény ugyanis nem engedheti meg alapelveitől idegen normák alkalmazását, még az elkövetéskori törvény alkalmazási főszabálya mellett sem [a 11/1992. (III. 5.) AB határozat IV/4. pontja]. De abban az esetben is, ha a korábbi norma nem alaptörvény-ellenes, a Btk. abból indul ki, hogy az újabb rendelkezés pontosabban fejezi ki az adott cselekménytípus társadalomra veszélyességét az adott időpontban, emellett jobban megfelel a korszerű büntetőpolitikai megfontolásoknak, végül érvényesülése méltányos is.

Az ún. „közbenső” törvény, azaz a bűncselekmény elkövetése és elbírálása között hatályos jogszabály az elbíráláskor figyelmen kívül marad, mivel a 2. § csak az elkövetéskor vagy az elbíráláskor hatályban lévő törvény között ad választási lehetőséget.

A nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996.évi XXXVIII. törvény (Nbj.) szabályozza a külföldi ítélet érvényének elismerését. E szerint a külföldi bíróság jogerős ítélete a magyar bíróság ítéletével azonos érvényű, ha az elkövetővel szemben külföldön folyamatban volt eljárás, valamint a kiszabott büntetés, illetve alkalmazott intézkedés nem ellentétes a magyar jogrenddel. Ha a magyar joghatóság alá tartozó személy cselekményét külföldi bíróság már elbírálta, és a külföldi bíróság nem a magyar hatóságok feljelentése alapján vagy a büntetőeljárás átadása folytán járt el, a büntetőeljárás megindításáról a legfőbb ügyész határoz. Ebben az esetben a külföldön végrehajtott büntetést, előzetes fogvatartást, valamint házi őrizetet a magyar bíróság által kiszabott büntetésbe be kell számítani. Ha a magyar bíróság a külföldi ítélet érvényét elismerte, úgy kell tekinteni, hogy a cselekményt a magyar bíróság jogerősen elbírálta. Külföldi bíróság ítéletén törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződéssel, továbbá az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa kötelező határozatával létrehozott nemzetközi büntető bíróság jogerős ítéletét is érteni kell. [Nbj. 47. § (1)-(3) bekezdés]

„Az új büntető törvényt visszaható hatállyal kell alkalmazni a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai alapján büntetendő cselekmény elbírálásakor, ha az az elkövetés idején a magyar büntető törvény szerint nem volt büntetendő.” [Btk. 2. § (3) bekezdés]

Az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről szóló 2011. évi CCX. törvény szerint a nemzetközi jog szerint el nem évülő bűncselekmények nem évülnek el, akkor sem, ha a bűncselekmény elkövetésekor a cselekmény a belső jog szerint nem minősült el nem évülő bűncselekménynek.

Az enyhébb büntető törvény

Problematikus annak meghatározása, hogy mely törvény tekinthető enyhébbnek. Generálisan erre az a válasz adható, hogy az, amely adott esetben az elkövető számára kedvezőbb helyzetet teremt. Figyelembe kell venni a kilátásba helyezett büntetések és mellékbüntetéseket, a büntethetőség feltételeit, az elévülési időt, a büntetőeljárás lefolytatásának lehetőségét az egyik, illetve a másik törvény(ek) alapján. Fontos követelmény azonban, hogy az alkalmazandó törvényi szabályoknál valamennyi jogkövetkezményt egységesen kell alkalmazni. Nincs lehetőség az új és a régi törvények kombinatív alkalmazására. Nem megengedhető olyan jogértelmezés, hogy a cselekmények minősítése az új, a büntetés kiszabása pedig a régi rendelkezések szerint történjék (BH 1994. 117.).

Halmazati büntetés kiszabásánál sem engedhető meg, hogy a bűnösség alapjául szolgáló egyes bűncselekmények tekintetében az elkövetéskori, míg más bűncselekmények esetében pedig az elbíráláskori rendelkezés kerüljön alkalmazásra, még akkor sem, ha az egyes jogszabályok külön-külön kedvezőbb jogkövetkezményt vonnának maguk után az elkövető számára. Így több bűncselekmény megítélésénél a bíróságnak egységesen kell állást foglalnia abban a kérdésben, hogy az elkövetéskori (régi) vagy pedig az elbíráláskori (új) törvény alkalmazásának van-e helye, és ebben a kérdésben egységes álláspontot kell kialakítania (BH 1996. 290.).

A természetes vagy törvényi egységként jelentkező bűncselekmény bármely részcselekményének az elkövetése a terheltre nézve akár a hátrányosabb, akár az előnyösebb törvényi rendelkezés hatályba lépése utáni időszakra esik, az újabb büntetőtörvény alkalmazásának van helye (BH 1996. 179.).

Amennyiben a bíróság jogerős határozata ellen perújítási indítványt (kérelmet), felülvizsgálati indítványt nyújtanak be, illetve jogorvoslati eljárást folytatnak le a törvényesség érdekében, azok elbírálásakor a megtámadott határozat meghozatalakor hatályos jogszabályt kell alapul venni, tehát a 2. § nem alkalmazható. Amennyiben az elbírálás eredményeképpen a jogerős határozatot hatályon kívül helyezik, az új eljárásban – ha enyhébb – az új Btk.-t kell alkalmazni.

Bűnhalmazatban lévő bűncselekmények esetén az elkövetéskor, illetve az elbíráláskor hatályban lévő büntetőtörvény alkalmazhatóságát akkor kell vizsgálni, ha a bűnhalmazatban lévő valamennyi bűncselekmény elkövetése az elbíráláskor hatályos új büntetőtörvény hatálybalépése előtt történt, és az új törvény szerinti kedvezőbb elbírálás lehetősége nem valamennyi bűncselekmény tekintetében állapítható meg. Amennyiben a bűnhalmazatban lévő bűncselekményeket részben az új büntetőtörvény hatálybalépése előtt, illetve annak hatálybalépése után követték el, a bűnhalmazatban lévő valamennyi bűncselekményt az új törvény alkalmazásával kell elbírálni (BH. 2004. 304.).

Egy adott jogszabály alkotmányosságának a felülvizsgálatára kizárólag az Alkotmánybíróság jogosult, ezért a büntetőeljárás során a bíróságnak valamely konkrét büntetőügy elbírálása során nincs lehetősége annak megítélésére, hogy a cselekmény elkövetése, illetve elbírálása során a hatályban lévő büntető anyagi jogi vagy eljárásjogi jogszabály ellentétben áll-e a Magyar Köztársaság Alkotmányában foglalt rendelkezéssel (BH 1994. 1.).

Területi és személy hatály

3. § (1) A magyar büntető törvényt kell alkalmazni

a) a belföldön elkövetett bűncselekményre,

b) a Magyarország területén kívül tartózkodó magyar felségjelű úszólétesítményen vagy magyar felségjelű légi járművön elkövetett bűncselekményre,

c) a magyar állampolgár által külföldön elkövetett olyan cselekményre, amely a magyar törvény szerint bűncselekmény.

(2) A magyar büntető törvényt kell alkalmazni

a) a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett cselekményre is, ha az

aa) a magyar törvény szerint bűncselekmény, és az elkövetés helyének törvénye szerint is büntetendő,

ab) állam elleni bűncselekmény, – a szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedést kivéve – tekintet nélkül arra, hogy az az elkövetés helyének törvénye szerint büntetendő-e,

ac) a XIII. vagy a XIV. Fejezetben meghatározott bűncselekmény, vagy egyéb olyan bűncselekmény, amelynek üldözését törvényben kihirdetett nemzetközi szerződés írja elő,

b) a magyar állampolgár, a magyar jog alapján létrejött jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb jogalany sérelmére nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett olyan cselekményre is, amely a magyar törvény szerint büntetendő.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott esetekben a büntetőeljárás megindítását a legfőbb ügyész rendeli el.” [Btk. 2. § (3) bekezdés]

A büntetőtörvény területi és személyi hatálya azt fejezi ki, hogy mely területen (hol) és ki által elkövetett bűncselekmények esetén alkalmazandók a Btk. rendelkezéseit rendelkezései. A büntetőtörvény területi és személyi hatálya szorosan összefügg. Az erre vonatkozó jogszabályi rendelkezések egyben behatárolják a magyar állam büntetőhatalmának érvényesülési körét is.

A büntetőjogban a területi és személyi hatály szabályozására többféle elv ismeretes, de a Btk. egyik elv alkalmazását sem tette kizárólagossá.

A 3. § (1) bekezdés a) pontja a hatályos rendelkezéseknek megfelelően határozza meg a területi elvet, amely szerint a magyar állam büntetőhatalma a területén elkövetett minden bűncselekményre kiterjed, tekintet nélkül az elkövető állampolgárságára.

A területi elvet – a hatályos Btk.-val megegyezően – kiegészíti a quasi területi elv [3. § (1) bekezdés b) pont], amely a magyar felségjelű úszólétesítményen és légi járművön elkövetett bűncselekményeket – függetlenül attól, hogy az úszólétesítmény vagy légi jármű az ország területén kívül hol tartózkodik – a belföldön elkövetett cselekménnyel azonos elbírálás alá vonja. A területi elv ilyen alkalmazása megfelel a nemzetközi gyakorlatnak.

A Be.-ben hivatkozott Btk. §-ok az új büntető kódex rendelkezéseinek számozásváltozása miatt értelemszerűen jogalkotói korrekcióra szorulnak.

E törvényhellyel kapcsolatban gyakorlati problémát az elkövetés helyének meghatározása okozza. Az egymozzanatú bűncselekményeknél ez nem jelent gondot, mert mind az elkövetési magatartás, mind az eredmény belföldön valósul meg. Más a helyzet az olyan több mozzanatú bűncselekményeknél, amikor a törvényi tényállás egyes elemei belföldön, míg más elemei külföldön valósulnak meg. Ilyen esetekben a bűncselekmény belföldön elkövetettnek tekintendő, ha a törvényi tényállási elemei közül legalább egy belföldön valósult meg.

A 3. § (2) bekezdés a) pontja a magyar állampolgár által elkövetett cselekményről rendelkezik. A 2002. évi III. törvény az Európa Tanács keretében 1997. november 6-án kelt, az állampolgárságról szóló Európai Egyezményt hirdette ki. E jogszabály 3.cikkének 1. pontja szerint minden állam saját joga szerint határozza meg, hogy kik az ő állampolgárai. A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény 2. §-a szabályozza, hogy ki tekinthető magyar állampolgárnak.

A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény 2. §-a szerint: magyar állampolgár az, aki e törvény hatálybalépésekor magyar állampolgár, továbbá az, aki az Alaptörvény vagy e törvény erejénél fogva magyar állampolgárrá válik, vagy e törvény alapján magyar állampolgárságot szerez, amíg állampolgársága nem szűnik meg. Azt a magyar állampolgárt, aki egyidejűleg más államnak is állampolgára – ha törvény másként nem rendelkezik –, a magyar jog alkalmazása szempontjából magyar állampolgárnak kell tekinteni.

A 3. § (1) bekezdés c) pontja az aktív személyi elven alapuló joghatóságot határozza meg. Ez alapján a magyar állam büntetőhatalma kiterjed a magyar állampolgárok által külföldön elkövetett cselekményekre is. Az aktív személyi elv korlátlanul érvényesül, azaz az állam a külföldön tartózkodó magyar állampolgároktól feltétel nélkül megköveteli a magyarországi büntetőjogban írt szabályok követését, és ezek megsértése esetén korlátozás nélkül alkalmazza a büntetőjogi felelősségre vonást.

A Btk. főszabály szerint továbbra is csak a kettős inkrimináció teljesülése esetén rendeli büntetni a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett cselekményt. Ez alól a törvény három kivételt tesz:

Az állam elleni bűncselekmények esetében (a szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedés kivételével), e bűncselekményekkel kapcsolatban a magyar joghatóság feltétlen és korlátozás nélküli.

A feltétlen büntetőhatalom elvéből fakadóan az emberiesség elleni bűncselekmény, háborús bűncselekmény, vagy egyéb olyan bűncselekmény, amelynek üldözését törvényben kihirdetett nemzetközi szerződés írja elő. [Btk. 3. § (2) bekezdés ac) pontja]

A passzív személyi elv alapján a magyar büntető joghatóság kiterjed azokra a magyar törvény szerint büntetendő cselekményekre is, amelyeket nem magyar állampolgár külföldön magyar állampolgár vagy a magyar jog alapján létrejött jogi személy, vagy egyéb, jogi személyiséggel nem rendelkező jogalany sérelmére követ el.

A törvény a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett bűncselekmények esetében a magyar hatóságok eljárását további feltételhez (legfőbb ügyész döntése) is köti, a külföldi állampolgár vagy hontalan személy által külföldön elkövetett bűncselekmények magyar hatóság által történő üldözése ugyanis Magyarország nemzetközi kapcsolatait érintheti.

Elméleti megközelítések

A büntetőjogban többféle elv ismert a területi és személyi hatállyal kapcsolatban melyek kzül a legfontosabbak a következők:

Területi (territoriális) elv: Állampolgárságtól függetlenül a büntető rendelkezések hatálya kiterjed minden olyan bűncselekményre, amelyet az állam területén követtek el.

Quasi területi elv: Az állam büntetőjogának hatályát terjeszti ki, lényegében az államterület fogalmának kiterjesztő értelmezésével.

Állampolgársági (aktív személyi/honossági) elv: A büntető rendelkezések hatálya – elkövetés helyétől függetlenül – az állam saját állampolgáraira által elkövetet bűncselekményekre terjed ki.

Passzív személyi elv: Az állam büntetőjogának hatálya az állam saját állampolgárai elleni, külföldön történő támadásokra terjed ki, tekintet nélkül az elkövető állampolgárságára.

Az állami önvédelem elve (reálprincípium): Állampolgárságtól és az elkövetés helyétől függetlenül a büntető rendelkezések hatálya valamennyi olyan magatartása kiterjed, amelyeket az állam bűncselekménynek nyilvánít.

A feltétlen büntetőhatalom (egyetemlegesség, universalitas) elve: Állampolgárságtól és az elkövetés helyétől függetlenül bárhol és bárki által elkövetett cselekményeket rendeli büntetni. Ez a kisegítő elv az államok szolidaritását juttatja kifejezésre és rendszerint nemzetközi konvenciókban jelenik meg.

Vissza a tartalomjegyzékhez

A tananyag az ELTESCORM keretrendszerrel készült