Vissza az előzőleg látogatott oldalra (nem elérhető funkció)Vissza a modul kezdőlapjáraUgrás a tananyag előző oldaláraUgrás a tananyag következő oldaláraFogalom megjelenítés (nem elérhető funckió)Fogalmak listája (nem elérhető funkció)Oldal nyomtatása (nem elérhető funkció)Oldaltérkép megtekintéseSúgó megtekintése

Tanulási útmutató

Összefoglalás

-

Követelmény

Nincs.

Önállóan megoldható feladatok

  • Nincs.

Az Alaptörvény egyenlőségi szabályai

Az Alaptörvény egy szakaszban szabályozza az egyenlőséggel kapcsolatos követelményeket. Rögzíti a törvény előtti egyenlőség elvét, s azt a nagyon fontos szabályt, hogy minden ember jogképes. Ezt követi a hátrányos megkülönböztetés alkotmányi megfogalmazása, amely szerint az alapjogok bármilyen megkülönböztetés nélkül, nevezetesen faj, szín, nem fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül mindenkit megilletnek.

Az Alaptörvény e helyen végezetül az esélyegyenlőséggel kapcsolatos állami feladatokat fogalmazza meg (illetve kitér a férfiak és nők egyenjogúságára).

A törvény előtti egyenlőség, a mindenkit megillető jogképesség és a diszkrimináció-tilalom ugyanannak az általános jogegyenlőségi tételnek a különböző szempontú megfogalmazásai, amelyek a személy egyenlő méltóságából is levezethetőek lennének.

Jogképesség

Az alapjogi dogmatika szerint az ember jogi státuszát meghatározó jogok az élethez való jog, az emberi méltóság, és a jogképességhez (jogalanyisághoz) való jog. A minden ember jogképességének alkotmányi deklarálása az alapjog-érvényesítés előfeltétele, az ember, ember mivoltának alkotmányi megjelenítése.

Az egyenlőséghez kapcsolódó elmélet-történetben az egyenlőség kezdetben csak a jogképességben való egyenlőséget jelentette. A egyenlőség az ember jogi státuszát alkotó jogok (az élet és a méltóság) egyenlőségében jelenik meg. A jogképességet az emberi méltóság tölti meg tartalommal, ez különbözteti meg az embert más jogalanytól.

A diszkrimináció tilalom tehát mára nemcsak az egyenlő jogképességet és az alapjogok egyenlő érvényesülését jelenti, hanem e tilalom valamennyi jog élvezete tekintetében irányadó.

Az egyenlőségi követelmény forrása valójában az igazságosságban keresendő. A hátrányos megkülönböztetés igazságtalanságot eredményez, megelőzésének jogi vetülete a diszkrimináció tilalma.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Törvény előtti egyenlőség

A törvény előtti egyenlőség elsősorban a jogalkalmazásra irányadó elvként értendő, a jogi szabályozás mindenkire egyformán vonatkozik. A törvény előtti egyenlőség alkotmányi párja az eljárási jogok között rögzített bíróság előtti egyenlőség

Vissza a tartalomjegyzékhez

Hátrányos megkülönböztetés tilalma

A hátrányos megkülönböztetés tilalmát megfogalmazó klauzulák – akár az Emberi Jogok Európai Egyezményét, akár a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, akár a magyar Alaptörvényt nézzük – példálózó felsorolást tartalmaznak arra nézve, hogy a különbségtételnek milyen formái tilosak különösen.

Az alapjog szerinti különbségtétel azonban az alapjog-korlátozás mércéje a szükségességi/arányossági teszt alapján ítéljük meg. A nem alapjogokban tett különbségtétel alkotmányossági megítélésének külön mércéje van, az ún. összehasonlíthatósági és indokolhatósági próba. Ennek lényege, hogy a megkülönböztetés akkor ellentétes az Alaptörvénnyel, ha a jogszabály, vagy a jogalkalmazó az egymással összehasonlítható, az adott kérdés szempontjából azonos (ún. homogén) csoportba tartozó jogalanyok között anélkül tesz különbséget, hogy annak alkotmányos indoka lenne.

A diszkrimináció tilalom a fentiek miatt az alapjogok rendszerében sajátos helyet tölt be. Egyrészt az alapjogok kiegészítője, amennyiben az alapjogokban eleve benne rejlő tulajdonság az egyenlő érvényesülés követelménye. De a diszkrimináció tilalom érvényesülése magukon az alapjogokon túlmutat, s áthatja az egész jogrendszert, immár önálló minőségben.

Vissza a tartalomjegyzékhez

A diszkrimináció típusai

Pozitív diszkriminációról akkor van szó – nagyon leegyszerűsítve –, amikor a jogosultság „senkinek nem jár, de valakinek mégis”, míg negatív diszkriminációról, amikor „mindenkinek jár, de valakinek mégse”.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Esélyegyenlőség

Az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölése alapvetően egy eleve hátrányból induló helyzet kezeléshez kapcsolódik. Valójában nehéz ettől elválasztani a pozitív diszkrimináció kérdését.

A pozitív diszkrimináció alkotmányossági megítélésénél így irányadó egyrészt, hogy az „előnyben részesítés” nem sértheti az emberi méltóságot (Ilyen valósult meg akkor, amikor az élet elvesztése után járó kárpótlás fix összege alacsonyabban került meghatározásra, mint a szabadságelvonás után járó kárpótlás legkisebb összege. )

Másrészt az alkotmánybírósági gyakorlat a pozitív diszkrimináción belüli vizsgálatba is „bevitte” az azonos csoporton belüli ésszerű indok követelményét.

Ha az állam meghatározott csoportot előnyben részesít, akkor helyes csoportképzési elv mellett vizsgálandó az ésszerű indok követelménye, azaz, hogy nem tekinthető-e önkényesnek, hogy az előnyben részesítésből valaki kimaradt, vagy olyan került be, aki a feltételekkel nem rendelkezik.

Az ún. kvóta-egyenlőség a pozitív diszkrimináció egyik formája valamely kisebbségben (hátrányban) lévő csoport oly módon történő előnybe részesítése, hogy jogszabály kötelezően előírja: az adott testületben, munkafelvételkor, vezetői posztokon, vagy éppen iskolai felvételi esetén stb. a hátrányosabb helyzetben lévők arányuknak megfelelően legyenek jelen, vagy célul tűzik ki az alulreprezentáltság csökkentését.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Fel a lap tetejére Ugrás a tananyag előző oldalára

A tananyag az ÁROP-2.2.16-2012-2012-0005 "A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében" projekt keretében valósult meg.

Magyary Program logó
Új Széchenyi terv
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszirozásával valósul meg.