Összefoglalva: Az Alaptörvény rendelkezései alapján nőtt az állam szabadsága a szociális jogok biztosítása terén. Megkockáztatható, hogy az, a 43/1995. (VI. 30.) AB határozat által felállított tilalom, amely szerint valamely társadalombiztosítási szolgáltatás átmenet nélküli megváltoztatása, vagy lecsúsztatása biztosításból segélyezésbe, az fölér egy alapjogba való beavatkozással, már ilyen formán nem áll fenn. Az Alaptörvény a szociális jogok terén az érintettek jogi pozíciójának lényeges változását is lehetővé teszi. A végső határ nem a szociális jogokra vonatkozó rendelkezéseknél, hanem az emberi méltóság megvalósulásában keresendő.
Mit hozott tehát az Alaptörvény a szociális jogok terén: egyrészt megteremtette annak lehetőségét, hogy az igazságtalan szociális ellátórendszert új alapokra lehessen helyezni. Másrészt tény az, hogy az Alaptörvény ezen rendelkezései nem kötik meg az állam kezét rosszabb gazdasági helyzetben sem, önmagában e szabályok nem viszik az államot csődbe pusztán a miatt, mert betartásuk kötelező.
Ugyanakkor nem szabad elszakadni attól a gondolattól, hogy a társadalom (a magyar társadalom) nem csupán „szétszóródó individuumok összessége”, hanem közösség is, mégpedig olyan közösség, amelynek kötőanyaga az egymásért viselt felelősség, a szolidaritás.
