Vissza az előzőleg látogatott oldalra (nem elérhető funkció)Vissza a modul kezdőlapjáraUgrás a tananyag előző oldaláraUgrás a tananyag következő oldaláraFogalom megjelenítés (nem elérhető funckió)Fogalmak listája (nem elérhető funkció)Oldal nyomtatása (nem elérhető funkció)Oldaltérkép megtekintéseSúgó megtekintése

Tanulási útmutató

Összefoglalás

A jogalkotás rendje, jogforrások, jogszabályok. A jogszabályok érvényessége és időbeli hatálya.

A jogalkotás rendje, jogforrások, jogszabályok, érvényesség, hatály

A jogforrások

A legáltalánosabb meghatározás szerint a jogszabály (avagy jogforrás, jogi norma) a közhatalmi szervek által alkotott vagy elismert olyan magatartási szabály, amelynek érvényre jutását végső soron közhatalmi kényszer biztosítja. A jogszabályt a közhatalmi szervek előre megszabott eljárási rendben alkotják meg. Nem jön létre érvényesen az a jogszabály, amelyet a megalkotására felhatalmazott közhatalmi szerv nem a számára megadott eljárási rendben alkot meg (közjogi érvénytelenség). Valamely eljárási szabály megsértése azonban csak akkor eredményezi a megalkotott jogszabály közjogi érvénytelenségét, ha a jogsértés olyan súlyos, hogy az eljárás már a jogbiztonságot veszélyezteti.

A jogszabály egyik fő jellemzője az általánosság; mivel mindenkire egyformán vonatkoznak, elősegítik az egyenjogúságot, és gátat vetnek a közhatalom önkényének. A jogszabályok garantálják a jogbiztonságot is, kiszámíthatóvá teszik a közhatalmat és az emberi magatartások következményét.

A jogszabályoknak az általánosság mellett lényeges tartalmi eleme a kikényszeríthetőség. Az különbözteti meg más normarendszerektől (pl. vallási, erkölcsi és illemszabályoktól), hogy ezek érvényesüléséhez a közhatalom (az állam) kifejezett segítséget nyújt. Amennyiben tehát a jogalanyok (a személyek) önkéntesen nem teljesítik a jogszabályban foglaltakat, az állam azokat kényszer útján is érvényesítheti.

Az általánosan kötelező magatartási szabály az Alaptörvény, és a jogszabályok két típusa, a törvény és a rendelet.

Az Alaptörvény

Az Országgyűlés, alkotmányozó hatalomként alkotja meg az Alaptörvényt, amelyet a T) cikk nem sorol a jogszabályok közé.

Az Alaptörvény T) cikke meghatározza azt, hogy mely szervek, milyen elnevezéssel adhatnak ki jogszabályokat. E szerint az Országgyűlés törvényt, a Kormány, a Kormány tagjai (miniszterelnök és miniszterek), a Magyar Nemzeti Bank elnöke, az önálló szabályozó szervek vezetői (Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) és az önkormányzatok rendeletet alkothatnak.

Maga az Alaptörvény nem tekinti saját magát jogszabálynak. Tartalmilag azonban az Alaptörvény is rendelkezik mindazzal a tulajdonsággal, amivel a jogszabályok: állami szerv által alkotott, általános, kikényszeríthető magatartási szabály.

Elvileg és formailag az Országgyűlés mint alkotmányozó hatalom bármilyen témakört, bármilyen tartalommal és részletességgel szabályozhat alkotmányi szinten.

Az Alaptörvény a jogforrási hierarchia csúcsán helyezkedik el, azzal semmilyen más jogszabály nem lehet ellentétes.

A törvények

A törvények a jogszabályok között a legfontosabbak, melyeket az Országgyűlés mint népképviseleti szerv alkot. A törvények között csak az elfogadásukhoz szükséges parlamenti támogatottság tekintetében lehet különbséget tenni: az Alaptörvény T) cikke szerint sarkalatos törvény elfogadásához minősített többség (a jelenlévő képviselők kétharmadának szavazata) szükséges. Az Alaptörvényből azonban nem vezethető le az, hogy a sarkalatos törvény a jogforrási hierarchiában megelőzné az „egyszerű” (jelző nélküli) törvényeket.

A „sarkalatosság” követelménye mind formai, mind tartalmi oldalról vizsgálandó. Formai szempontból a „sarkalatos” státus azt jelenti, hogy a minősített többséggel elfogadott törvényt egyszerű (feles) többséggel elfogadott törvény semmilyen téren sem módosíthat [http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/AC3E2E2368FCC377C1257ADA00525855?OpenDocument||1/1999. (II. 24.) AB határozat]. A törvényerejű rendelet nem az Országgyűlés által alkotott jogszabály, amellyel a közjogi rendszerváltást megelőzően törvényt lehetett pótolni, módosítani, hatályon kívül helyezni vagy alkalmazását felfüggeszteni. Törvényerejű rendeletet a Népköztársaság Elnöki Tanácsa (NET) alkothatott, amikor az Országgyűlés nem ülésezett, és főszabály szerint mindent megtehetett, amit a törvény, egyetlen kivétel az Alkotmány módosításának tilalma volt.

A törvényerejű rendeletekkel való szabályozás antidemokratikus, mivel gyakorlatilag egyenértékű a törvénnyel, de nem a népképviseleti szerv alkotja, ezért 1989-ben a NET megszűnésével a törvényerejű rendeletek kibocsáthatósága is megszűnt. A törvényerejű rendelet részben jogtörténeti kategória, ma ilyen elnevezéssel nem alkotnak jogszabályt, de az 1989 előtt alkotott törvényerejű rendeletek továbbra is hatályban lehetnek.

A rendeletek

A rendelet a végrehajtó hatalom szervei által alkotott, mindenkire kötelező jogszabály. Az Alaptörvény alapján a Kormány, a Kormány tagja, az MNB elnöke, az önálló szabályozó szerv vezetője és a helyi önkormányzatok bocsáthatnak ki rendeletet.

Az önkormányzati rendelet. Azokban a témakörök, amelyek csak helyi szinten, a helyi közösségek szempontjából bírnak relevanciával, az Alaptörvény az önkormányzatokat is felruházza rendeletalkotási joggal. A települési önkormányzat rendeletalkotási joga kiterjed eredeti, országos jogszabály által nem rendezett kérdések (eredeti jogalkotási jogkör) és végrehajtási rendelet kibocsátására, a területi önkormányzat pedig saját feladatkörében alkothat rendeletet. Az önkormányzati rendelet - az önkormányzat illetékességi területén belül - mindenkire kötelező jogszabály.

Egyéb jogforrások

E jogforrások között kiemelt szerepe van az Alkotmánybírósági határozatoknak. Az Alkotmánybíróság hatáskörei gyakorlása során ugyanis – az Alaptörvény védelmében - alkotmányellenesség esetén megsemmisít jogszabályokat, értelmezi az Alaptörvényt stb. amely nagymértékben befolyásolja a jogrendszer alakulását.

Szintén jogforrási jellege van a jogalkalmazói esetjognak. Jogalkalmazói esetjog az egyedi bírói döntésekben vagy joggyakorlatban megnyilvánuló jogelveket, jogértelmezési elveket jelöli. A precedensjog az angolszász államokra jellemző, ahol a felsőbb szintű bíróság határozata az alsóbb szintűt formailag is köti, és ahol a kötelező döntés jogalapja egy korábbi döntés és nem egy jogszabály. Ezzel szemben a magyar gyakorlatban a bíró a jogszabályokra és nem a precedensekre alapítja döntését, a gyakorlati jelentősége azonban a precedenseknek sem csekély, a fellebbviteli rendszerből kifolyólag.

Nem elhanyagolható a jelentősége a szokásjognak sem. A szokásjog a közösségben kialakult és követett gyakorlat, amely államilag elismert és kikényszeríthető. A szokásjognak jelentősége van a nemzetközi jogban, bizonyos esetekben a polgári jogban, de az alkotmányjogban is: az önkormányzati rendeleteket – amennyiben az önkormányzatnak nincs hivatalos lapja – a helyben szokásos módon kell kihirdetni. Azt pedig, hogy az adott önkormányzatnál mi a „szokásos mód”, az önkormányzat működési szabályzata állapítja meg.

Intern normák

Intern normák a közhatalmi szervek által alkotott olyan általános magatartási szabályok, amelyek a szabályozás céljával születnek, de – ellentétben a jogszabályokkal – formálisan nem mindenkire kötelezőek, hanem az államszervezet egyes részeinek belső működését szabályozzák. Ilyen normákról az Alaptörvény is tesz említést. Ezek közé tartoznak a Kúria által hozott jogegységi határozatok, amelyek a bíróságokra formálisan is kötelezőek, de a jogalanyokra közvetlenül nem. Szintén az Alaptörvény szól az Országgyűlés működési és tárgyalási rendjét szabályozó Házszabályról, ami csak a parlamentre és szerveire kötelező. Intern normák a Jat. alapján kibocsátott „közjogi szervezetszabályozó eszközök” is. Jogforrásnak tekinthetőek a belső normák is, amelyek valamely szervezeten belül kötelezőek, és állami elismerés folytán közhatalmilag is kikényszeríthetőek. Ilyennek tekinthető a kollektív szerződés és valamely szervezet, köztestület, egyesület alapszabálya.

Vissza a tartalomjegyzékhez

A jogszabályok érvényessége és időbeli hatálya

A jogszabály a kihirdetéssel válik érvényessé. A kihirdetés a jogbiztonság lényeges eleme, csak akkor lehet elvárni az önkéntes jogkövetést, ha az állampolgárok megismerhették a jogszabály rendelkezéseit – ez alapozza meg a felelősséget nem teljesítés esetére. A központi jogszabályok kihirdetésére a Magyar Közlönyben kerül sor. Az önkormányzati rendeleteket az önkormányzat hivatalos lapjában, amennyiben ilyen nincs, a helyben szokásos módon kell kihirdetni.

A jogszabály hatályossága általában a jogszabály alkalmazhatóságát jelöli; a jogszabály a hatályba lépés napjától annak megszűnéséig általánosan kötelező.

A hatályba lépés napja a legtöbb esetben későbbi időpont, mint a jogszabály létrejötte.

A hatálybalépéssel kapcsolatban meg kell említeni a visszaható hatályú jogalkotás problematikáját. Visszaható hatályú jogalkotásról akkor beszélünk, ha a jogszabályt a kihirdetését megelőző időre is alkalmazni kell. A visszaható hatály általában tilos; az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében rögzített jogállamiság elvéből következően nem lehet utólag kötelezettséget megállapítani, és magatartás utólag nem minősíthető jogellenesnek. Előfordulhat mégis, hogy a visszaható hatályú jogalkalmazás megengedett; a büntetőjogban nem az elkövetéskori, hanem az elbíráláskori jogszabályt kell alkalmazni (visszaható hatállyal), ha a cselekmény ekkor már nem minősül bűncselekménynek, vagy enyhébben büntetendő. Leegyszerűsítve tehát a visszaható hatályú jogalkotás akkor tilos, ha az a jogalanyok számára hátrányosabb.

A jogszabály hatályossága főszabály szerint a jogszabály alkalmazhatóságát jelöli. Elképzelhető azonban olyan eset, amikor a hatályos jogszabály nem alkalmazható, vagy fordítva, az alkalmazható jogszabály nem hatályos.

Mindkét esetre hozható fel több példa. Nem alkalmazható a hatályos jogszabály, ha pl. az alkalmazás tárgyi feltételei hiányoznak, vagy ha rendkívüli állapot idején a Honvédelmi Tanács felfüggeszti a jogszabály alkalmazhatóságát. Másfelől alkalmazható a nem hatályos büntetőjogi jogszabály, ha az elkövetéskori jogszabály enyhébben rendeli büntetni a cselekményt, mint az elbíráláskori (ilyenkor az elkövetéskor hatályos jogszabályt kell alkalmazni, függetlenül attól, hogy az már nem hatályos). De alkalmazható a hatályát vesztett jogszabály olyan polgári, illetve közigazgatási peres eljárásban is, amelyben a megítélt jogviszony még a hatályvesztést megelőzően jött létre. Példaként hozhatók fel a parkolási ügyek, amelyekben a bíróságok még a 2000-s évek elején is alkalmaztak 1993-ból származó fővárosi közgyűlési rendeltet. A közigazgatási peres eljárásokban a Polgári perrendtartás maga írja elő, hogy a közigazgatási határozat jogszerűségének alapja a meghozatala idején hatályos – de az elbíráláskor esetleg már hatályát vesztett – jogszabály. Jellegzetesen ilyen eset áll elő az adóperekben, ahol az adófizetési kötelezettség tartalmát az ellenőrzéssel érintett adóévben hatályos – alkalmanként már az adóhatósági határozat meghozatala idején sem hatályos – jogszabály adja.

Hangsúlyozandó azonban, hogy a hatályát vesztett jogszabály nem válhat ismételten hatályossá. 2007-ben az Országgyűlés feles támogatottsággal elfogadott törvényi rendelkezéssel módosította a kétharmados támogatottsággal elfogadott önkormányzati törvényt a közigazgatási hivatalok regionális szintű szervezeti átalakítása érdekében. Az Alkotmánybíróság megsemmisítette ugyan a módosító törvényi rendelkezést, ám az önkormányzati törvény közigazgatási hivatalokra vonatkozó, módosított és így hatályát vesztett rendelkezései nem „éledtek” fel.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Fel a lap tetejére Ugrás a tananyag előző oldalára

A tananyag az ÁROP-2.2.16-2012-2012-0005 "A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében" projekt keretében valósult meg.

Magyary Program logó
Új Széchenyi terv
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszirozásával valósul meg.