Vissza az előzőleg látogatott oldalra (nem elérhető funkció)Vissza a modul kezdőlapjáraUgrás a tananyag előző oldaláraUgrás a tananyag következő oldaláraFogalom megjelenítés (nem elérhető funckió)Fogalmak listája (nem elérhető funkció)Oldal nyomtatása (nem elérhető funkció)Oldaltérkép megtekintéseSúgó megtekintése

Tanulási útmutató

Összefoglalás

Követelmény

Nincs

Önállóan megoldható feladatok

  • Nincs.

Tulajdonjog

A korábbi Alkotmányban a tulajdonjogra vonatkozó rendelkezések a rendszerváltás átmeneti állapotát tükrözték. Az Alkotmány közel tíz alkalommal szólt a tulajdoni kérdésekről, e rendelkezések célja a múltból örökölt állami tulajdoni struktúra lebontása és a piacgazdaságnak megfelelő tulajdoni szerkezet kialakítása volt. Ezért az Alkotmánynak a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságát garantáló tétele – az akkori körülmények között – például a magántulajdon egyenjogúsítását szolgálta az állami tulajdon egykori kizárólagosságával szemben. Az átmenetet tükrözte a szövetkezetekre vonatkozó szabály is, az Alkotmányba kerülése (mintegy kompromisszumként) az egykor létrehozott szövetkezeteket próbálta átörökíteni a rendszerváltás utáni időre – lényegében sikertelenül, mert az alkotmánybírósági értelmezés szerint a szövetkezetekre vonatkozó alkotmányi rendelkezés normatív tartalmat nem hordoz, e szabály önmagában nem képezte gátját a tulajdonviszonyok átalakításának. A tulajdonra vonatkozó „vegyes” rendelkezéseket az alkotmánybírósági értelmezés terelte egységes mederbe.

Az Alkotmánybíróság már az ítélkezés kezdetén rögzítette, hogy a tulajdonhoz való jog alapjog, a tulajdon alkotmányi védelme funkcionális, függ a tulajdon alanyától, tárgyától, és funkciójától, illetve a korlátozás módjától. Az alkotmányjogi tulajdonvédelem célja az egyén cselekvési autonómiájának biztosítása. Az Alaptörvény úgy fogalmaz, hogy a tulajdon társadalmi felelősséggel jár. Ez a mondat a tulajdon alkotmányos védelmének vezérmondata is lehet (az alkotmánybíróság eddigi gyakorlatával összhangban), hiszen kifejezi, hogy a tulajdonnak funkciója van, a tulajdonvédelem nem önmagáért való, hanem végső soron a közösség érdekében történik. Ez az érvelés azonban különbözik a tulajdonjog polgári jogi megközelítésétől.

Az alkotmányjogi – emberi jogi – tulajdonvédelemmel összefüggésben mára kettős tendencia érvényesül. Egyrészt növekszik a tulajdon közérdekből való korlátozhatósága. Maga az építésügyi szabályozás is tulajdonkorlátozás, vagy az autópálya-építések, nagyfeszültségű vezetékek létesítése, mobiltelefon átjátszó állomások telepítése és egyéb infrastrukturális beruházások szintén tulajdonkorlátozással járnak, csakúgy mint az, ha a magántulajdonban lévő bérlakások bérét az állam szociális szempontokat is figyelembe véve szabályozza. A tulajdonba való ilyen állami beavatkozás célja nem más mint a „közös jó szolgálata.”

A másik tendencia, amely az alkotmányjogi tulajdon fogalmára jellemző, hogy a védelem nemcsak a polgári jogi értelembe vett tulajdonra vonatkozik, hanem ennél szélesebb. Tulajdonvédelem alatt állhatnak, olyan jogosultságok, amelyek a polgári jogi értelemben tulajdonnak nem minősülnek. Így a „A vagyoni jogok alkotmányos védelme az Alkotmánynak a tulajdonjogot oltalmazó rendelkezéseiből …következik.” – vallotta ítélkezésének kezdetén az Alkotmánybíróság. 17/1992. (III. 30.) AB határozatában kifejtette, hogy az Alkotmány tulajdonvédelemre vonatkozó rendelkezése nemcsak a tulajdonjog, hanem az azzal összefüggő minden vagyoni jog biztosítására vonatkozik. A ,64/1993. (XII. 22.) AB határozat későbbiekben nyomatékosította, hogy nemcsak a polgári jogi fogalom szerinti dologi jogosultságok, hanem a kötelmiek is a tulajdonvédelem alatt állnak. Utalt rá, hogy a jogösszehasonlítás is azt mutatja, hogy több külföldi alkotmánybíróság gyakorlata a vagyoni jogosultságokat az alkotmányos tulajdonvédelem körébe vonja.

Megjegyzés

A Német Szövetségi Alkotmánybíróság az alapjogi értelembe vett tulajdon – és tulajdonvédelem – ismérvei közé sorolja a személyes hasznosságot, s hogy a joga alanyának arra vonatkozóan rendelkezési hatalma van. Ilyen értelemben állhat valamely vagyoni jogosultság is a tulajdonvédelem alatt. Málta Alkotmányának szövegében is megjelenik a vagyoni jogok védelme. Az ún. kisajátítási szabály szerint: „Tulajdon vagy vagyoni jog, vagy érdek elvételére csak törvény rendelkezése alapján kerülhet sor, a következő feltételek mellett: …” Az Emberi Jogok Európai Bírósága az Egyezmény 1. kiegészítő jegyzőkönyvében foglalt „a javak békés élvezetéhez való jogot” értelmezve arra jutott, hogy akkor beszélhetünk (emberi jogi értelembe vett) tulajdonvédelemről, ha a szóban forgó jog vagyoni értékű, továbbá a jogosultság tárgya kellően meghatározott, végül maga a jog – jogszabályok által elismerten – létezik, megszilárdult.

Tulajdonvédelem alá tartoznak bizonyos feltételek esetén egyes közjogi várományok is. A tulajdon alapjogi védelmének kiterjesztése társadalombiztosítási szolgáltatásokra és várományaikra az Alkotmánybíróságnak a tulajdon funkciójából kifejtett felfogásába illeszkedik. A közjogi várományok alkotmányossági védelmének megalapozását az alábbiakkal indokolta: „A tulajdonvédelem a társadalombiztosítás terén sem veszíti el kapcsolatát a saját vagyonnal vagy értékteremtő munkával. Ezért különböztetjük meg a saját járulékkal megfizetett biztosítási szolgáltatások teljesebb védelmét a segélyezési típusú juttatások csekélyebb védelmétől. A tulajdonvédelem addig terjedhet, amíg a szolgáltatás ugyanazt a funkciót látja el, amire a dologi vagyon is szolgálna, amiből az is következik, hogy ez a tulajdonsága nem szüntethető meg. Ugyanakkor a pontos megfelelést a saját befizetés és a szolgáltatás között a társadalombiztosítás működési módja (nem tőkésített vagyon) és a beleépített szolidaritási elem, valamint a hosszú távon a járulékfizető által is hordozott kockázat kizárja.” Nagyon leegyszerűsítve: ha az állam a kötelező elvonással beavatkozik a tulajdoni kérdésekbe, akkor a másik oldalon a tulajdonvédelem által oltalmazott igény keletkezik az állammal szemben. Ez a leegyszerűsített képlet érvényesül a társadalombiztosítás terén – a nyugdíjon kívül – az egészségbiztosítás egyes szolgáltatásaira (ellátásaira), illetve a társadalombiztosítás terén fennálló tulajdonvédelmet . Ezekben az esetekben a biztosítási elem szerepet játszik, de nem kizárólagosan, hiszen a védelem egyes hozzátartozói ellátásokat (pl. özvegyi nyugdíj) is magában foglal. A társadalombiztosítási igények tulajdonvédelme ezekben az esetekben a tulajdon általános funkciójával, az egyéni autonómia anyagi alapjainak biztosításával áll összefüggésben.

Az alkotmányi tulajdonvédelem kivételes estekben kiterjedhet egyes munkavégzési jogosítványokra is. Az alapjogi tulajdonvédelem ezáltal végleg elszakad a polgári jogi jogosultságok körétől. Az Alkotmánybíróság a védett jogosultságok körét kiterjesztő 43/1995. (VI. 30.) AB határozatában a saját vagyont és az értékteremtő munkát jelölte meg az alkotmányi tulajdonvédelem forrásaként. Az alkotmánybíróság „az értékteremtő munkával” összefüggésben a tulajdonvédelem garanciáit terjesztette ki – két esetben – olyan jogosultságokra (engedélyekre) amelyek elengedhetetlenek az adott gazdasági tevékenység (munka) végezéséhez.

A tulajdonvédelem alá tartozó jogosultságokkal összefüggésben végül szólni kell a „saját vagyon” védelméről. A vagyon nem jogosultság (mint amilyen volt pl. a társadalombiztosítási nyugdíjjogosultság vagy munkavégzési jogosultság) ezért így absztarkt módon általában nem állhat tulajdonvédelem alatt. Mégis van egy szelete a vagyonnal kapcsolatos tulajdonvédelemnek, nevezetesen, amikor az állami közterhek (adók, járulékok) megfojtó, ellehetetlenítő hatásúak. Az Alkotmánybíróság erről a következőképpen foglalt állást: „Az Alkotmány 13. §-a a tulajdonhoz való jogot az állammal szemben biztosítja, s azt mint alapjogot – az értékgarancia követelményével, illetőleg a közérdekű korlátozás arányosságának ismérvével … – az állammal szemben védi….Az adók, illetékek és az állammal szemben törvényben előírt más kötelező befizetések csak ebben az összefüggésben vethetnek fel tulajdoni korlátozással kapcsolatos kérdést.”.

Kettős tendenciával állunk tehát szemben. Egyrészt az alkotmányi tulajdonvédelem tárgyainak köre szélesedik másrészt azonban, a korlátozhatóság növekszik. (Vö. 64/1993. (XII. 22.) AB határozat)

Ahogy 1989-ben az Alkotmányban a tulajdonjogra vonatkozó szabályok történelmi célja a társadalmi tulajdon lebontása volt, úgy jelenik meg 2011-ben az Alaptörvényben e folyamat (jellemzően a privatizáció) nemzetgazdaságra hátrányos következményeinek az elhárítása (mint állami feladat). Az Alaptörvény 38. cikke így külön rendelkezik a nemzeti vagyon megőrzéséről, védelméről, az azzal való felelős gazdálkodásról. Ezen túlmenően az Alaptörvény – az Alkotmánybíróság által megállapított módon – a tulajdonvédelmet egységesen kezeli. Mint a bevezetőben említettük, az Alaptörvény külön ki is emeli, hogy „a tulajdon társadalmi felelősséggel jár”, amely – álláspontunk szerint – csak megerősíti az Alkotmánybíróság által is érvényesített funkcionális tulajdonvédelmet.

Az Alaptörvény a tulajdonhoz kapcsolja az öröklés jogát, de – szemben az Alapjogi Charta 17. cikkével, amely felsorolja az egyes részjogosítványokat, illetve különszól még a szellemi tulajdon védelméről. – nem szól a tulajdon részjogosítványairól, a jogszerűen szerzett tulajdon birtoklásáról, használatáról, az azzal való rendelkezésről is. Ebből az a következtetés adódik, hogy az Alaptörvény e tekintetben sem kívánt szakítani azon alkotmánybírósági gyakorlattal, amely szerint a tulajdonhoz való jog lényeges tartalmát nem részjogosítványai jelentik, hanem – ugyan úgy mint minden más alapjognál – az adott beavatkozás szükségességi és arányossági vizsgálata alapján dönthető el, hogy sérül e a jog lényeges tartalma. (64/1993. (XII. 22.) AB határozat)

Az Alaptörvény rögzíti a kisajátítási szabályt annak garanciáival együtt, azaz közérdekből és kivételesen, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett alkotmányos a kisajátítás. Tehát a kisajátítással kapcsolatos garanciarendszer az Alaptörvényre vezethető vissza, az alaptörvény a bíróságok által is hivatkozható. Az alkotmánybírósági gyakorlatban a kisajátításnál használt alkotmányi fogalom-együttes teremtette meg a kisajátítástól enyhébb állami beavatkozás alkotmányossági megítélését is: Az értékgarancia érvényesülésének vizsgálata annak feltárását jelenti, hogy a közjogi beavatkozás során fellépő értékvesztést az állam kompenzálta-e. Ugyanakkor a funkcionális tulajdonvédelemből eredően vannak olyan helyzetek, amikor ez nem érvényesül, s a tulajdonos ellentételezés nélkül tűrni köteles az állami beavatkozást. Az ilyen helyzetek alkotmányosságát a tulajdon szociális kötöttségei igazolhatják, amelyet a társadalmi felelősségre vonatkozó szabály az Alaptörvényben megerősít.

A tulajdonkorlátozás alkotmányosságát tehát akként lehet megítélni, hogy egyrészt közérdeket szolgál-e (ez alapján szükséges-e a korlátozás), másrészt, hogy a korlátozás arányos-e (azaz adott esetben érvényesül-e az értékgarancia.). Az alapjogi teszt annyiban módosul, hogy szükségességi okként a közérdeket is el lehet fogadni, a közérdek figyelembe vehető.

Hangsúlyozni kell, hogy a közérdekre való általános hivatkozás nem elegendő, a korlátozást szükségessé tevő közérdek megléte a követelmény. (42/2006. (X. 5.) AB határozat)

Vissza a tartalomjegyzékhez

Fel a lap tetejére Ugrás a tananyag előző oldalára Ugrás a tananyag következő oldalára

A tananyag az ÁROP-2.2.16-2012-2012-0005 "A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében" projekt keretében valósult meg.

Magyary Program logó
Új Széchenyi terv
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszirozásával valósul meg.