Vissza az előzőleg látogatott oldalra (nem elérhető funkció)Vissza a modul kezdőlapjáraUgrás a tananyag előző oldaláraUgrás a tananyag következő oldaláraFogalom megjelenítés (nem elérhető funckió)Fogalmak listája (nem elérhető funkció)Oldal nyomtatása (nem elérhető funkció)Oldaltérkép megtekintéseSúgó megtekintése

Tanulási útmutató

Összefoglalás

Követelmény

Nincs

Önállóan megoldható feladatok

  • Nincs.

A véleménynyilvánítás és sajtószabadság, tudományos és művészeti élet szabadsága

A kommunikációs jogok forrása

A véleménynyilvánítás szabadsága a kommunikációs jogok anyajoga, amely magába foglalja mindenfajta közlés szabadságát, függetlenül a közlés módjától (írásban, szóban, szimbólumok útján), függetlenül a közlés erkölcsi minőségétől, és – adott esetben – függetlenül valóságtartamától. Az alapjog tehát a kereteket, magát a közlést védi. Természetesen azonban a véleménynyilvánítás szabadsága sem korlátozhatatlan alapjog.

A véleményszabadság által (is) védett minden olyan alapjog, amelyben a kommunikáció, a közlés meghatározó, így a sajtószabadság gyülekezési jog, tudományos, művészeti élet szabadsága, tanítás szabadsága, vagy akár a vallásszabadság azon része, amikor vallásunkat kinyilvánítjuk. Ugyanakkor a véleménynyilvánítási szabadság politikai alapjog is egyben. A magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában a véleménynyilvánítás alapjogának kitüntetett helye van az alapjog rendszerben. A véleményszabadság érvényesülése a demokrácia, a nyitott társadalom előfeltétele. Épp ezért a véleménynyilvánítás szabadsága a legnagyobb védelmet a politikai támadásokkal szemben élvez. Az Alkotmánybíróság vélemény- sajtó és szólásszabadsággal kapcsolatos gyakorlata több ízben utalt e jogok mögött álló értékre: a kommunikációs jogok érvényesülése révén alakul ki és marad fönn a demokratikus közvélemény (30/1992. (V. 26.) AB határozat) Az Alaptörvény e szabadságjogok deklarálásakor megismétli az alkotmánybírósági határozatokban vissza-visszatérő megfogalmazást: „Magyarország […] biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.” (IX. cikk (2) bekezdés) Tehát ebben a tekintetben a kontinuitás vitathatatlan.

Az Alaptörvény deklarálja, hogy Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét. A sajtószabadság is a véleményszabadság körében kap alkotmányos védelmet. Ugyanakkor részben speciális is a véleménynyilvánítás szabadságának a sajtó útján történő gyakorlása, mivel a sajtónak alkotmányos feladata van: a közérdekű információk és eszmék terjesztése. A sajtószabadság így más alapjogok érvényesítésének előfeltétele is (közérdekű adatok megismerése, választójog stb.). A sajtószabadság nem csak az írott sajtóra vonatkozik, hanem felöleli a rádió, tévé és más elektronikus hírközlési eszköz szabadságát, így az internetét is. A sajtószabadság korlátozhatóságának sajátosságainál figyelemmel kell arra lenni, hogy nagyobb fokú védettséget kap, ha politikai eszmét, információt szállít, s szűkebb a védelme, ha más becsülete, jó hírneve, a gyermekek védelme vagy – az Emberi Jogok Európai Egyezménye szerint is – az igazságszolgáltatás tekintélyének fenntartása konkurál a sajtószabadsággal. A sajtószabadságot korlátozó szankciók cenzúrának minősülnek. Ezek irányulhatnak a véleményt nyilvánító személy ellen (így elrettentheti az újságírókat a közléstől), vagy a közlés fizikai hordozója ellen (sajtótermék, tévé műsor betiltása). Mivel „a hír romlandó áru”, azért a közlés időbeli korlátozása is szankciónak minősül. A közlés – akár csak időleges – megtiltása a sajtó tekintetében helyrehozhatatlan károkat okoz. Összességében azt mondhatjuk, hogy a sajtószabadság érvényesülése az államtól elsősorban tartózkodást követel meg. Ennek két vetülete van, a cenzúra tilalma és a szabad lapalapítás lehetősége.

Magyarországon – az alkotmánybírósági ítélkezés nyomán – a véleményszabadság magas alapjogi védelemben részesül. A húsz év alatt jelentkező problémák jellemzően négy téma köré csoportosulnak, úgymint a gyűlöletbeszéd ügyek, a közszereplők kritizálhatósága, a szimbólumok védelme és a médiaszabályozás alkotmányossága. Röviden ezekről az Alaptörvény tükrében:

Vissza a tartalomjegyzékhez

Gyűlöletbeszéd

A gyűlöletbeszéddel összefüggésben az Alkotmánybíróság véleménye kezdetektől fogva töretlen abban, hogy a mások alanyi jogait (életét, testi épségét) közvetlenül veszélyeztető gyűlöletre uszító beszéd (clear and present danger) büntetőjogi üldözése alkotmányossági szempontból elfogadható. Akkor azonban, ha a beszéd pusztán gyalázkodó, becsmérlő, s az az alanyi jogok közvetlen veszélyeztetésével nem jár, a büntetőjogi szankcionálás alkotmányjogilag elfogadhatatlan. Az ilyeneket állító személy önmagát minősíti, kiírja magát a demokratikus diskurzusból, azonban az állam büntetőhatalmának „bevetése” az ilyen beszéd ellen a véleményszabadság szükségtelen korlátozásával jár.(A gyűlöletbeszédet érintő legfontosabb határozatok: 30/1992. (V. 26.) AB határozat, a 18/2004. (V. 25.) AB határozat és a 95/2008. (VII. 3.) AB határozat)

Az alapjogi megítélés szerint tehát a gyűlöletre uszító magatartások esetén mások alapjogainak a közvetlen sérelme áll fenn, ezért ez a fajta vélemény korlátozása alkotmányos, míg a gyalázkodás alá tartozó cselekmények esetén – vélte az Alkotmánybíróság – a védett érték a köznyugalom. A köznyugalom azonban önmagában nem adhat okot alapjog-korlátozásra, továbbá a köznyugalom maga sem független a véleményszabadság helyzetétől. Ahol sokféle véleménnyel találkozhatnak az emberek, a közvélemény toleráns lesz; míg zárt társadalmakban sokkal inkább felkavarhatja a köznyugalmat egy szokatlan hang is. A véleménynyilvánítás szükségtelen és aránytalanul szigorú korlátozása a társadalom nyitottsága ellen hat.

Jelenleg a gyűlöletre uszítás szankcionálása mellett a holocaust és a kommunista rémtettek nyilvános tagadása büntetendő. Álláspontunk szerint gyűlöletbeszéd ügyekben az Alaptörvény nem hozott változást, sőt, mint látjuk szövegezése követi az alkotmánybírósági gyakorlatot. Az Alaptörvény a jogok deklarálásán és a mögöttük lévő értékek megjelölésén túl nem tartalmaz a véleményszabadságra vonatkozóan más szabályt, így speciális korlátot sem.

Vissza a tartalomjegyzékhez

A közszereplők kritizálhatósága

A közszereplők kritizálhatóságát illetően az alkotmánybírósági és a strasbourgi gyakorlat állította azt a mércét, amely szerint a közszereplők kritizálhatósága magasabb, mint a magányszemélyeké, a közszereplőknek e tekintetben többet kel tűrniük. (36/1994. (VI. 24.) AB határozat)Visszavezethető ez arra, hogy a politikai véleményeket minden alkotmányos rendszer fokozottabban védi a többinél, ezeket tekinthetjük tehát a véleményszabadság legjobban védett belső magjának. E körben – az Emberi Jogok Európai Bírósága Lingens v Austria ügyben kialakított gyakorlatát is figyelembe véve – különbséget tesz a magyar alkotmányjog a szerint, hogy a kritizálás tényállítást vagy értékítéletet tartalmaz. A közszereplők becsületét, jó hírnevét érintő értékítélet a véleményszabadság oltalma alatt áll, míg a tényállítás akkor nem áll a véleményszabadsága védelme alatt, ha a tényt állító személy tudta, hogy állítása valótlan, vagy azért nem tudta, mert a rá vonatkozó szakmai standardokat nem tartotta be. A közszereplők kritizálhatóságának mércéje irányadó a közszereplők egymás közötti diskurzusában is. (34/2004. (IX. 28.) AB határozat) Az Alaptörvénynek a véleményszabadságra vonatkozó rendelkezései ezen a helyzeten nem változtatnak, és a magánszféra védelme körében nevesített jó hírnévhez való joghoz sem fűz az Alaptörvény olyan rendelkezést, amelyből az alkotmánybíróság által kialakított gyakorlattal ellentétes következtetés vonható le.

E körben kell szólnunk a Kúria 1/2012. BKMPJE jogegységi határozatáról, amely megállapította, hogy a nyilvános helyen vagy közterületen szolgálati kötelezettséget teljesítő vagy munkát végző személy (pl. utcán járőröző rendőr) e tevékenységének ellátása során nem minősül közszereplőnek, ezért a személyt beazonosítható módon, egyediesítetten ábrázoló képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához szükséges a hozzájárulása.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Szimbólumok védelme

Az ezredfordulón a magyar törvényhozás két büntetőjogi tényállást alkotott a szimbólumok útján történő kommunikációval összefüggésben, az egyik a nemzeti szimbólumok megsértése, a másik az önkényuralmi jelképek használata. Az első tényállás alapján pl. büntetendő a nemzeti lobogó nyilvános elégetése, míg az utóbbi esetben büntetendő pl. az SS jelvény vagy a vörös csillag nyilvános viselése. Az Alkotmánybíróság vizsgálta mindkét tényállás alkotmányosságát, alkotmánysértést nem állapított meg. (13/2000. (V. 12.) AB határozat és 14/2000. (V. 12.) AB határozat) A vörös csillag nagy nyilvánosság előtt történő viselésének megítélés azonban ellentmondásos. Már az alkotmánybírósági döntést követően a strasbourgi bíróság két esetben is elmarasztalta Magyarországot, mert a vörös csillag nagy nyilvánosság előtti viseléséért büntetőszankciót szabott ki. (Ld. a Vajnai-ügyet és a Fratanoló-ügyet.) Az új Btk. 335. §-a továbbra is tartalmazza e tényállást.

Az Alaptörvény nemzeti hitvallása szól mind a nemzetiszocialista, mind pedig a kommunista bűnök elévülhetetlenségéről, védi a nemzeti jelképeket.

Médiaszabadság

A véleménynyilvánítási szabadság körébe vonhatók a médiaszabályozás alkotmányossági kérdései. Az alkotmánnyal – azon belül is a véleményszabadság magas védelmi szintjével – összhangban lévő médiajog kialakulása már a ’90-es évek elején sem volt zökkenőmentes. A kommunizmusból örökölt központosított tájékoztatási rendszerek (mind az írott, mind pedig az elektronikus sajtó) plurálissá tétele hosszú folyamat eredménye (ami nemcsak intézményi kérdés volt). Az Alkotmánybíróság részese volt e folyamatnak, pl. mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést állapított meg a médiatörvény megalkotásának hiánya miatt és megsemmisítette a TV és Rádió kormányfelügyeletéről szóló egykori jogszabályt (37/1992. (VI. 10.) AB határozat), vagy pl. alkotmányellenesnek ítélte, hogy az elektronikus közszolgálati médiák létszámcsökkentéséről a kormány döntött (31/1995. (V. 25.) AB határozat). Az Alkotmánybíróság a határozataiban lefektette az alkotmányos médiajog alapjait, többek között, hogy a médiának plurálisnak, és függetlennek kell lenni az államtól és a pártoktól egyaránt, a tájékoztatásnak kiegyensúlyozottnak kell lenni, a sajtó alkotmányos feladata a közérdekű adatok nyilvánosságra hozása, a társadalomban jelen lévő vélemények arányos bemutatása stb. Ilyen előzmények után, a parlamenti pártok kompromisszumaként megszületett az első médiatörvény (a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény), amelyről a hosszú évek tapasztalatai alapján állíthatjuk: rossz kompromisszum volt. A közszolgálati média ügyeit intéző kuratóriumban helyet kaptak a parlamenti pártok képviselői, a törvény alkotmányossága számos ponton megkérdőjeleződött (22/1999. (VI. 30.) AB határozat, a 60/2003. (XI. 26.) AB határozat, a 1/2007. (I. 18.) AB határozat, a 46/2007. (VI. 27.) AB határozat, a 37/2008. (IV. 8.) AB határozat, valamint a 57/2009. (V. 20.) AB határozat). Ennek ellenére közel húsz évig hatályban maradt (így cseréje már csak az azóta eltelt technikai fejlődésből adódóan is megérett). Ezt váltotta fel a sajtószabadság és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, amely hatályba lépett még az Alaptörvény meghozatala előtt. Az Alkotmány akkori szövege felsorolta a közszolgálati média feladatait és utalt az intézményi rendszerre. Az Alaptörvény a jogra (és a jogérvényesülésre) koncentrál, kimondja, hogy Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a szabad tájékoztatás feltételeit. Az Alaptörvény tehát rögzíti az alapjog-érvényesülés két fontos garanciáját, a pluralitást és a tájékoztatási monopóliumok megakadályozásának (a sajtó sokszínűsége biztosításának) kötelezettséget. Sarkalatos törvényi szabályozást egyrészt a sajtószabadságra, mint alapjogra ír elő, másrészt intézményi kérdésekre, így a médiaszolgáltatások, a sajtótermékek és a hírközlési piac felügyeletét ellátó szervre vonatkozó törvényre. Ehhez csatlakozik az ún. médiaalkotmány és az új médiatörvény, azaz az új médiastruktúra alapvető szabályai, amelyek révén a közszolgálati média feladataira vonatkozó kérdések kikerültek az alkotmányból. Az Alkotmánybíróság az új szabályok vizsgálata során alkotmányellenesnek ítélte, hogy a sajtó és az internet a médiatanács felügyelete alá került, illetve a forrásvédelem terén (amikor az újságírónak kötelező megjelölni a hír forrását) állapított meg alkotmányellenességet.

Tudományos, művészeti élet szabadsága

A véleményszabadsághoz, azaz a kommunikációs alapjogok közé sorolandó a tudományos, művészeti élet szabadsága. Az Alaptörvény – hasonlóan mint más jogoknál – először a jogokat és azok biztosítékait rögzíti, majd a jogok érvényesüléséhez szükséges intézményi garanciákat, végül a jogra vonatkozó szabályozási kérdésekről szól. A tudományos- és művészeti élet szabadságának Alaptörvényi biztosítéka, hogy tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak. Az Alkotmánybíróság megállapításai szerint mindannyiszor, amikor a történelem során az állam a tudomány szabadságát politikai, ideológiai, vallási vagy egyéb korlátozásnak vetette alá, az az egész társadalom fejlődésének béklyójává vált. Történelmi tapasztalaton nyugvó igazság, hogy a tudomány szabadsága a haladás alapvető biztosítéka, és az az egyéni autonómiával is szorosan összefügg. A tudományos tételek, megállapítások és igazságok szabad keresése, továbbá a tudományos eszmék és nézetek szabad áramlása, így az egész társadalom, az emberiség, fejlődésének alapfeltétele és az individuum szabad kibontakozásának is egyik biztosítéka. Mivel a tudományos élet szabadsága a szabad véleménynyilvánításhoz való alkotmányos alapjog egyik megnyilvánulása, az Alkotmánybíróságnak a szabad kommunikáció kitüntetett szerepére vonatkozó megállapításai e szabadságjoggal kapcsolatban is irányadók. Így általában a tudomány, a tudományos ismeretszerzés és a tudományos tanítás szabadsága, noha nem korlátozhatatlan, de mindenképpen olyan szabadságjog, amelynek csak kivételes korlátozó rendelkezésekkel szemben kell engednie, olyanokkal, amelyek közvetlenül valamely alapjog érvényesítésére és védelmére szolgálnak, vagy amelyek valamely elvont alkotmányos érték (pl. törvényen alapuló titokvédelem) feltétlen érvényesülését hivatottak biztosítani. Ilyen szóba jöhető, és az indítvány elbírálása szempontjából is releváns korlátozások különösen a személyes adatok védelméhez fűződő alapjog, továbbá az egyes, nem személyes adatnak minősülő adatokhoz való hozzáférhetőséget tiltó, közérdekű – törvénybe foglalt – titoktartási rendelkezések.

Az Alaptörvényben helyet kapott a tanulás és a tanítás szabadsága is. Az előzőhöz az Alaptörvény egy államcélt kapcsol, nevezetesen a lehető legmagasabb szintű tudás megszerzését, míg a tanítás szabadságát feltételhez köti: ez a jog a törvényben meghatározott keretek között gyakorolható.

A magyar alkotmánybírósági gyakorlatban a tudományos- és művészeti élet szabadsága mellett a tanulás és tanítás szabadsága is alapjog. Az alapjoggal való élés szubjektív oldalán az Alaptörvény nem változtat. Változás (jobban mondva módosulás) az alapjog érvényesüléséhez szükséges állami kötelezettségek terén várható (pl. csak a színvonalasabb oktatás támogatása, vagy a tanítás törvényi feltételeinek szigorítása). Az Alaptörvény külön szól a felsőoktatásról. Meghatározza, hogy a felsőoktatási autonómia elsősorban a kutatás és a tanítás tartalmára és módszereire terjed ki, az állam a törvényhozás útján szabályozhatja szervezeti rendjüket és gazdálkodásukat. A felsőoktatási autonómia kérdésében az alkotmánybírósági gyakorlat nem volt következetes. Eleinte az Alkotmánybíróság a szervezeti és gazdálkodási kérdéseket is beleértette az autonómiába, később azonban visszavett e tág autonómia-értelmezésből. Az Alaptörvény e tekintetben tiszta helyzetet teremtett. Ehhez kapcsolódik, hogy az állam az Alaptörvényben – de korábban az Alkotmányban sem – garantálja(ta) a felsőoktatás ingyenességét, viszont garantálja a képességek alapján történő hozzáférést a felsőoktatási intézménykehez (és adott esetben az oktatásban részesülők támogatását).

Az Alaptörvény e körben végül szól két intézmény, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia védelméről.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Fel a lap tetejére Ugrás a tananyag előző oldalára Ugrás a tananyag következő oldalára

A tananyag az ÁROP-2.2.16-2012-2012-0005 "A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében" projekt keretében valósult meg.

Magyary Program logó
Új Széchenyi terv
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszirozásával valósul meg.