Vissza az előzőleg látogatott oldalra (nem elérhető funkció)Vissza a modul kezdőlapjáraUgrás a tananyag előző oldaláraUgrás a tananyag következő oldaláraFogalom megjelenítés (nem elérhető funckió)Fogalmak listája (nem elérhető funkció)Oldal nyomtatása (nem elérhető funkció)Oldaltérkép megtekintéseSúgó megtekintése

Tanulási útmutató

Összefoglalás

Követelmény

Nincs

Önállóan megoldható feladatok

  • Nincs.

Az Alaptörvény egyenlőségi szabályai

Az Alaptörvény egy szakaszban szabályozza az egyenlőséggel kapcsolatos követelményeket. Rögzíti a törvény előtti egyenlőség elvét, s azt a nagyon fontos szabályt, hogy minden ember jogképes. Ezt követi a hátrányos megkülönböztetés alkotmányi megfogalmazása, amely szerint az alapjogok bármilyen megkülönböztetés nélkül, nevezetesen faj, szín, nem fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési (mint külön is védett tulajdonságok) vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül mindenkit megilletnek.

Az Alaptörvény e helyen végezetül az esélyegyenlőséggel kapcsolatos állami feladatokat fogalmazza meg (illetve kitér a férfiak és nők egyenjogúságára).

A törvény előtti egyenlőség, a mindenkit megillető jogképesség és a diszkrimináció-tilalom ugyanannak az általános jogegyenlőségi tételnek a különböző szempontú megfogalmazásai, amelyek a személy egyenlő méltóságából is levezethetőek lennének.

Jogképesség

Az alapjogi dogmatika szerint az ember jogi státuszát meghatározó jogok az élethez való jog, az emberi méltóság, és a jogképességhez (jogalanyisághoz) való jog. A minden ember jogképességének alkotmányi deklarálása az alapjog-érvényesítés előfeltétele, az ember, ember mivoltának alkotmányi megjelenítése.

Az egyenlőséghez kapcsolódó elmélet-történetben az egyenlőség kezdetben csak a jogképességben való egyenlőséget jelentette. A egyenlőség az ember jogi státuszát alkotó jogok (az élet és a méltóság) egyenlőségében jelenik meg. A jogképességet az emberi méltóság tölti meg tartalommal, ez különbözteti meg az embert más jogalanytól.

Megjegyzés

Idézet a 64/1991. (XII. 17.) AB határozatból:

„Az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi egyezmények – és ezekkel összhangban az Alkotmány is – azt mondják ki, hogy minden ember, mindenütt, feltétlenül jogképes, azaz jogalany, vagyis jogi értelemben véve személy. Ezzel egy hosszú – de legalább kétszáz éve tartó – történelmi folyamat céljai nyertek egyetemes elismerést: minden ember nemcsak természetes állapotát, hanem jogállását tekintve is egyenlő lett. A minden embert megillető jogképesség kizárja a rabszolgaságot; s mivel nemcsak általános, de egyenlő is, kizárja a jogképesség különböző terjedelmén alapuló (pl. rendi) különbségeket is. ” (ABH 1991, 308.)

Az egyenlőség kiszélesedésének következő állomása az alapjogok – valamennyi alapjog – egyenlő garantálása; az alapjogokkal bárki (egyenlően) élhet. Az alkotmányokban – így az Alaptörvényben is – ez olyan megfogalmazásokban jelenik meg, hogy: „mindenkinek joga van…” „mindenkit megillet …” az adott jog. Bizonyos területeken az alkotmányi szabályok külön is kiemelik az egyenlőséget. pl.: a férfiak és nők egyenjogúak, a választójog egyenlő, vagy a tulajdoni formák egyenjogúak, egyenlő védelemben részesülnek stb. Tehát nem csak a jogképességben, hanem az alapjogok tekintetében is egyenlő mindenki.

Az alapjogokban való egyenlőségen túl – s ez a fejlődési folyamat harmadik állomása – az egyenlőség gondolata megjelenik úgy is, mint valamennyi, a jogrendszer által kínált jogban való egyenlőség. E harmadik fázisban olyan jogok diszkrimináció-mentes érvényesülése is garantált, amely jogok az alkotmányból közvetlenül nem következnek (ilyenek voltak hazánkban pl. a kárpótlási jogosultságok). A diszkrimináció tilalom tehát mára nemcsak az egyenlő jogképességet és az alapjogok egyenlő érvényesülését jelenti, hanem e tilalom valamennyi jog élvezete tekintetében irányadó.

Az egyenlőségi követelmény forrása valójában az igazságosságban keresendő (Lásd: Arisztotelész: Nikomakhoszi etika Budapest, 1971, Magyar Helikon; V. fejezet). A hátrányos megkülönböztetés igazságtalanságot eredményez, megelőzésének jogi vetülete a diszkrimináció tilalma.

Az egyenlőséggel kapcsolatos alkotmányos szabályozás részben a törvény előtti egyenlőséget deklarálja, részben pedig a hátrányos megkülönböztetést tiltja:

Vissza a tartalomjegyzékhez

Törvény előtti egyenlőség

A törvény előtti egyenlőség elsősorban a jogalkalmazásra irányadó elvként értendő, a jogi szabályozás mindenkire egyformán vonatkozik. A törvény előtti egyenlőség alkotmányi párja az eljárási jogok között rögzített bíróság előtti egyenlőség. A jogrendszer normáinak alkotmányossági megítélése (az alkotmánybíráskodás elterjedése) azonban sajátos értelmet adott a törvény előtti egyenlőség fogalmának, tágította azt. Immár nem csak szó szerint – azaz a jogalkalmazásra – értendő, hanem magára a jogalkotásra is vonatkozik; azt a követelményt támasztja a jogalkotás (törvényalkotás) elé, hogy tartsa tiszteletben a jogegyenlőséget. A törvény előtti egyenlőség fogalmának tág értelmezésébe ezáltal a jogegyenlőséget garantáló alkotmányi rendelkezések megtartási kötelezettsége is benne foglaltatik.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Hátrányos megkülönböztetés tilalma

A hátrányos megkülönböztetés tilalmát megfogalmazó klauzulák – akár az Emberi Jogok Európai Egyezményét, akár a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, akár a magyar Alaptörvényt nézzük – példálózó felsorolást tartalmaznak arra nézve, hogy a különbségtételnek milyen formái tilosak különösen. Ezek jellemzően a faj, szín, nem nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési helyzet, és esetleg a nemzeti kisebbséghez tartozás. Az Alaptörvény az Alkotmányhoz képest a felsorolást kiegészíti a fogyatékosság szerinti különbségtétel tilalmával, azonban az Európai Unió Alapjogi Chartája további bővítést tartalmaz, kor, a szexuális irányultság és a genetikai tulajdonságok szerinti megkülönböztetés tilalmának rögzítésével. A jogokat e helyzetek szerinti különbségtétel nélkül kell biztosítani. Ugyanakkor, ha jobban szemügyre vesszük e szempontokat, láthatjuk, hogy lényegében alapjogok (emberi jogok) közötti különbségtétel tilalmáról szólnak. Így pl. a faj, vagy bőrszín szerinti különbségtétel a személy identitását és így emberi méltóságát közvetlenül érinti, a nem szerinti különbségtétel tilalmának más kifejezési módja a férfiak és nők egyenjogúsága, vagy pl. a vallás szerinti különbségtétel a vallásszabadság alapjogát, a vélemény szerinti különbségtétel a véleményszabadság alapjogát sértheti stb. Az alapjog szerinti különbségtétel azonban az alapjog-korlátozás mércéje a szükségességi/arányossági teszt alapján ítéljük meg. Azt mondhatjuk, hogy a megkülönböztetés tilalmának a klauzulákba foglalt fenti felsorolása inkább történelmi okból szerepel, az emberi jogokat súlyosan sértő megkülönböztetésről van szó, ezekre tekintettel különösen tilos a megkülönböztetés. Ugyanakkor ilyenkor alapjogsérelem is megvalósul. Mindemellett – a nemzetközi egyezményekbe és az alkotmányokban egyaránt – azt láthatjuk, hogy e felsorolást (azaz faj, szín, nem, nyelv … stb.) egy határozatlan fogalom, az egyéb helyzet szerinti különbségtétel tilalma zárja. Az egyenlőségi klauzulák ezáltal „nyílnak ki”, hiszen az egyéb helyzet szerinti különbségtétellel a különbségtétel bármely formája megvalósulhat.

Megjegyzés

A diszkriminációs klauzulák lehetnek zártak és nyitottak. Zártnak akkor nevezzük, ha csak meghatározott (az ott felsorolt) esetekre (ügycsoportokra) vonatkozik. Nyitott, ha az esetek szerinti felsorolást az egyéb helyzet szerinti megkülönböztetés tilalma vagy a „bármely megkülönböztetés tilos” kitétel zárja.

A diszkrimináció tilalma érvényesülésének ez az a dimenziója, ahol a jog sajátképűsége valójában érvényesülhet, a nem alapjogokban tett különbségtétel alkotmányossági megítélésének külön mércéje van, az ún. összehasonlíthatósági és indokolhatósági próba. Ennek lényege, hogy a megkülönböztetés akkor ellentétes az Alaptörvénnyel, ha a jogszabály, vagy a jogalkalmazó az egymással összehasonlítható, az adott kérdés szempontjából azonos (ún. homogén) csoportba tartozó jogalanyok között anélkül tesz különbséget, hogy annak alkotmányos indoka lenne.

A diszkrimináció tilalom a fentiek miatt az alapjogok rendszerében sajátos helyet tölt be. Egyrészt az alapjogok kiegészítője, amennyiben az alapjogokban eleve benne rejlő tulajdonság az egyenlő érvényesülés követelménye. De a diszkrimináció tilalom érvényesülése magukon az alapjogokon túlmutat, s áthatja az egész jogrendszert, immár önálló minőségben. Ebből következően a diszkrimináció tilalma az alapjogok rendszerében jelen van az alapjogvédelem általános szabályaiban, de önállóan, az „egyéb helyzet” szerinti különbségtétel tilalma – amelybe beletartoznak az alapjognak nem minősülő jogok – érvényesülésében, érvényesíthetőségében is. Különös a státusza e jognak azért is, mert míg az egyes más alapjogok körülhatárolható magatartásformákat szabályoznak (pl. gyülekezés, vallásgyakorlás, vélemény kifejezés), addig a diszkrimináció tilalom tulajdonképpen „mindenütt” ott kell, hogy legyen. Épp ezért mondhatjuk azt, hogy az egyenlőség elvének alapja az igazságosságban keresendő.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Fel a lap tetejére Ugrás a tananyag előző oldalára Ugrás a tananyag következő oldalára

A tananyag az ÁROP-2.2.16-2012-2012-0005 "A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében" projekt keretében valósult meg.

Magyary Program logó
Új Széchenyi terv
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszirozásával valósul meg.