Vissza az előzőleg látogatott oldalra (nem elérhető funkció)Vissza a modul kezdőlapjáraUgrás a tananyag előző oldaláraUgrás a tananyag következő oldaláraFogalom megjelenítés (nem elérhető funckió)Fogalmak listája (nem elérhető funkció)Oldal nyomtatása (nem elérhető funkció)Oldaltérkép megtekintéseSúgó megtekintése

Tanulási útmutató

Összefoglalás

Követelmény

Nincs

Önállóan megoldható feladatok

  • Nincs.

Élethez való jog és az emberi méltóság védelme

Az Alaptörvény alapjogi vezérszabálya: az emberi méltóság sérthetetlenségének deklarálása. Nemcsak az Európai Unió Alapjogi Chartája, hanem több nemzeti alkotmány – így a német alkotmány is – az emberi méltóság sérthetetlenségének megállapításával indítja az alapjogi fejezetet. E megfogalmazásnak azért van jelentősége, mert kifejezi: az emberi méltóság a jog számára érinthetetlen. Az emberi méltóság védelme áthatja az Alaptörvényt. A nemzeti hitvallás rögzíti, hogy „az emberi lét alapja az emberi méltóság”, míg az Alaptörvény – mint említésre került – „[az] emberi méltóság sérthetetlen” tétellel nyitja a szabadságjogi fejezetet. Az élethez való jog és az emberi méltóság az alapjogi dogmatika szerint együtt abszolút. A többi jog korlátozható, majd helyreállítható; elvonásuk annyiban is csak részleges lehet, hogy korlátozásuk más jogok érvényesülését nem zárja ki. Számos jog teljes egészében elvehető, majd ismét megszerezhető. Elvonásuk végső határa éppen az ember élethez és méltósághoz való joga (ami nem jelenti azt, hogy e végső határig elmenni minden esetben alkotmányos lenne). Ezzel szemben az élethez és méltósághoz való jog csak elvehető, mégpedig csakis visszafordíthatatlanul, és akkor minden más jog is megszűnik. Az élethez és méltósághoz való jog oszthatatlansága folytán elvileg korlátozhatatlan, s egyben minden más jog korlátozásának elvi határa. (Ld. a halálbüntetést eltörlő 23/1990. (XI. 31.) AB határozatot)

Az Alaptörvényben rögzített emberi méltóságnak két funkciója van, egyrészt személyiségvédelmi, másrészt egyenlőséget biztosító funkció. A személyiségi funkcióból ered az önazonosság, önrendelkezés és a magánszféra védelme is. Az emberi méltósághoz való jog, mint az általános személyiségi jog egyik megfogalmazása szubszidiárius jog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a rendes bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható. (8/1990. (IV. 23.) AB határozat) Az emberi méltóságból levezetett személyiségi jogok (pl. jó hírnévhez való jog) – mint minden más alapjog – már korlátozható jogok, korlátozásukra a szükségesség/arányosság tesztje alkalmazandó. Az emberi méltóság másik funkciója az egyenlőségi funkció, amely átvezet minket az alkotmányellenes megkülönböztetés tilalmának témakörébe.

Az élethez való joggal összefüggésben az Alaptörvény szól a magzati élet védelméről. Ez a szabály igazodik az Alkotmánybíróság – abortusz ügyben kialakított – korábbi gyakorlatához az alábbiak szerint: Mind az első, mind pedig a második abortusz-határozat (64/1991. (XII. 17.) AB határozat és 48/1998. (XI. 23.) AB határozat) abból indult ki, hogy az ember jogi státusát meghatározó élethez való jog, emberi méltóság és a jogalanyisághoz való jog hármasából, a magzat vonatkozásában a jogalanyiság a kétséges. Ha a jogalanyiságról az Alkotmány vagy a törvényhozás nem dönt (azaz a magzat jogalanyiságát – a terhesség különböző stádiumait is figyelembe véve – nem ismeri el), akkor a magzatot nem szubjektív jogon illeti meg a védelem, hanem a magzati élet védelme az állam életvédelmi kötelezettsége körébe tartozik. Ez (az állam objektív életvédelmi kötelezettsége körébe tartozó) védelem azonban lehet hasonló, mintha a magzatot szubjektív (alanyi) jogon illetné meg, de alapvető különbség, hogy míg az élethez való alanyi jog (az emberi méltósággal együtt abszolút), addig az állam életvédelmi kötelezettségével szemben más jogok is mérlegelhetők (mint pl. az anya önrendelkezési joga). Lényegében ezt az alkotmánybírósági gyakorlatot „kottázta le” az Alaptörvény azon szövegezéssel, hogy: „a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” Tehát az Alaptörvény nem rögzíti a magzat jogalanyiságát (a jogképességről a XV. cikk rendelkezik akként, hogy „Minden ember jogképes”, ez a szabály azonban önmagában nem dönti el a magzat jogalanyiságának kérdését), a magzati élet védelmét az állam életvédelmi kötelezettsége körébe tartja. Ezért nem változtat a magzati élet védelme tekintetében korábban kidolgozott dogmatikán és gyakorlaton (amibe belefér, hogy a törvényhozás a magzati élet védelme érdekében – adott esetben – szigorúbb szabályokat is hozhat mindaddig, amíg a másik oldalon alkotmányellenes jogkorlátozást nem okoz).

Az élethez való joggal összefüggésben meg kell említeni, hogy az Alaptörvény implicite tartalmazza a halálbüntetés tilalmát. E tilalom azonban nem az élethez való jogról és a méltóságról szóló II. cikkben, hanem a kiutasításról szóló XIV. cikkben található. Ennek (2) bekezdése szerint: „Senki nem utasítható ki olyan államba, vagy nem adható ki olyan államnak, ahol az a veszély fenyegeti, hogy halálra ítélik, kínozzák vagy más embertelen bánásmódnak, büntetésnek vetik alá.” E szabály alapján nyilvánvaló, hogy az Alaptörvény vitathatatlan tényként kezeli – a nemzetközi szerződések és az Alapjogi Charta által is rögzített – halálbüntetés tilalmát, amely jelentős pontosítás az Alkotmányhoz képest. Az Alkotmány szövegszerűen az élettől való „önkényes megfosztást” tiltotta. (Az Alkotmánybíróság halálbüntetést eltörlő határozata az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében szereplő élettől való önkényes megfosztás tilalmát a 8. § (2) bekezdésben található alapjog lényeges tartalma korlátozásának tilalmával vetette egybe, s állapította meg a „lényeges tartalom” megsemmisülését.)

Önazonossághoz való jog nevesített jogai

Az önazonossághoz való jog az emberi méltóság része. Az önazonossághoz való jog szerint senki nem kényszeríthető arra, hogy meghasonuljon önmagával. Az önazonosság védelméből több más alapjog is származik.

Önazonossági kérdés a vérségi származás kiderítéséhez való jog. A jog alapjogi védelemben részesül. Az Alkotmánybíróság szerint a vérségi származás kiderítése, illetőleg az arra vonatkozó törvényi vélelem vitatása, kétségbevonása, mindenkinek a legszemélyesebb joga, amely általános személyiségi jog körébe tartozik, és az emberi méltóság körében élvez védelmet.( 57/1991. (XI.8.) AB határozatot)

Az önazonosság által védett személyiségi jog a névjog. Az Alkotmánybíróság a névjogot önálló alapjognak tekinti, és egyúttal különbséget tesz a jog első és második tartománya között.

58/2001.(XII. 7.) AB határozathoz

A névjog első tartományához tartozik a saját névhez és annak viseléséhez való jog. A saját név a személy identitásának egyik – mégpedig alapvető – meghatározója, amely azonosítását, egyúttal másoktól való megkülönböztetését is szolgálja, ezért a személy individualitásának, egyedi, helyettesíthetetlen voltának is az egyik kifejezője. A saját névhez való jog tehát az önazonossághoz való jog alapvető eleme, így olyan alapvető jog, amely a születéssel keletkezik, az állam által elvonhatatlan és – lényeges tartalmát tekintve – korlátozhatatlan. Ugyanilyen megítélést és védelmet kaphat a saját név viseléséhez való jog is, amely a saját névhez való jognak kifelé, mások felé való megjelenítése. Tartalmát tekintve azt fejezi ki, hogy a meglévő – állam által regisztrált – neve senkitől sem vehető el, s az állam az érintett beleegyezése nélkül a nevet nem is változtathatja meg. Vagyis a saját név viselésének a joga is korlátozhatatlan alapvető jog. A névjog második tartományába tartozó részjogok azonban a szükségesség és arányosság tesztje alapján korlátozhatók. Ide tartozik a névválasztáshoz, a névváltoztatáshoz, illetve a névmódosításhoz való jog. A névválasztás joga az egyén – a saját vagy leszármazója – identitása meghatározásának egyik eszköze, a személyiség kinyilvánításának egyik módja. A névváltoztatás, névmódosítás joga pedig az identitás tudati felfogásának bekövetkezte után nyilvánvalóvá váló, a névhordozó és a névadó közötti elképzelésbeli eltérések kiküszöbölésének eszköze, a személyiség kiteljesítésének egyik módja.

Önazonosságbeli kérdés a nemzeti és etnikai kisebbséghez való tartozás vállalása is. Bármilyen közösséghez tartozás az egyén személyiségének meghatározó eleme lehet, de az emberi méltóságból kibontott alapjogok főként az egyénhez és nem a közösséghez kapcsolódnak. (96/2008. (VII. 3.) AB határozat) Az önrendelkezési jog körébe tartozik azonban már, ha az egyén a kisebbséghez tartozását nem akarja nyilvánosságra hozni. (45/2005. (XII. 14.) AB határozat)

Vissza a tartalomjegyzékhez

Fel a lap tetejére Ugrás a tananyag előző oldalára Ugrás a tananyag következő oldalára

A tananyag az ÁROP-2.2.16-2012-2012-0005 "A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében" projekt keretében valósult meg.

Magyary Program logó
Új Széchenyi terv
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszirozásával valósul meg.