Vissza az előzőleg látogatott oldalra (nem elérhető funkció)Vissza a modul kezdőlapjáraUgrás a tananyag előző oldaláraUgrás a tananyag következő oldaláraFogalom megjelenítés (nem elérhető funckió)Fogalmak listája (nem elérhető funkció)Oldal nyomtatása (nem elérhető funkció)Oldaltérkép megtekintéseSúgó megtekintése

Tanulási útmutató

Összefoglalás

Követelmény

Nincs

Önállóan megoldható feladatok

  • Nincs.

A gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való joga

A gyermek fogalma

Az Alaptörvény – hasonlóan egyes külföldi alkotmányokhoz, és az Alkotmányhoz – nem határozza meg a gyermek fogalmát, mindez azonban eddig nem okozott gondot sem az Alkotmány, sem pedig az Alaptörvény rendelkezéseinek értelmezése során.

A gyermek jogairól szóló, New Yorkban 1989. november 20-án kelt egyezmény (NYE) – hasonlóan a különböző nemzetközi jogi dokumentumokhoz – 1. cikke szerint gyermek az a személy, aki 18. életévét nem töltötte be, kivéve, ha a reá alkalmazandó jogszabályok értelmében nagykorúságát már korábban elérte.

Megjegyzés

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 5. § a) pontjában – az NYE 1. cikkével megegyezően – határozza meg, hogy Ptk. 12. §-a szerinti kiskorút kell gyermeknek tekinteni.

Az AB gyakorlata során ezzel megegyező értelemben használja a gyermek fogalmát. Ennyiben tehát a 18. életévben meghatározott korhatárt nemcsak nemzetközi jogi, hanem – legalábbis gyakorlatilag – alkotmányjogi értelemben is a gyermek fogalom meghatározó kritériumának tekinthetjük.

Vissza a tartalomjegyzékhez

„Gyermeki jogok”?

Az Alaptörvény XVI. cikke nem „általában a gyermeki jogokról” rendelkezik, hiszen a gyermek ugyanis éppúgy, mint a felnőttek, nem vitásan alapvető jogok alanya lehet. Az Alkotmánybíróság a 995/B/1990. számú határozatában kifejtette: „[a] gyermek ember, akit minden olyan alkotmányos alapvető jog megillet, mint mindenki mást, de ahhoz, hogy a jogok teljességével képes legyen élni, biztosítani kell számára az életkorának megfelelő minden feltételt felnőtté válásához. Ezért az Alkotmány a gyermek alapvető jogairól szól, egyidejűleg a család (szülők), az állam és társadalom alapvető kötelezettségeit megszabva”. A XVI. cikk (1) bekezdése tehát „a gyermek alapvető jogáról rendelkezik és egyidejűleg megfogalmazza a gyermek védelmével és gondoskodásával kapcsolatos általános követelményeket és állami feladatokat”.

(79/1995. (XII. 21.) AB határozat) A gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való joga, mint egyfajta – életkoron alapuló – előnyben részesítés, vagy éppen hátrányos megkülönböztetés ésszerű indokaként is felfogható.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Az alapjog jogosultja

Figyelemmel arra, hogy a rendelkezés semmiféle korlátozást nem tartalmaz (vagyis nem állampolgári jog), az alapjog jogosultja a Magyarország területén tartózkodó valamennyi gyermek, függetlenül állampolgárságától, honosságától, vagy akár attól, hogy jogszerűen vagy jogellenesen került az országba.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Az alapjog címzettjei

Az Alkotmány korábbi hasonló rendelkezése megjelölte az alapvető jog esetenként egymástól jelentősen különböző érdekállású kötelezettjét (a gyermek családja – ideértve a szülőket is –, az állam és a társadalom). Ezzel szemben az Alaptörvényből a kötelezettek általánostól eltérő meghatározása hiányzik, amelyből azonban hiba lenne arra következtetni, hogy a gyermek kizárólag az államtól (állami és önkormányzati szervektől) számíthat védelemre és gondoskodásra. A (3) bekezdés jelesül a gyermekről való gondoskodást kifejezetten szülői feladatként nevesíti.

Az Alaptörvény XVI. cikk kötelezettjei a szülők (család), valamint – ez az I. cikk (1) bekezdéséből fakad – az állam.

A szülők

Továbbra is követendőnek tartjuk az AB gyakorlatát, mely szerint a (3) bekezdés a szülőknek a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (családjogi törvény) meghatározott szülői felügyelet részét képező, a gyermekkel kapcsolatos alkotmányos kötelezettségeit szabja meg.

Az Alaptörvény szülő fogalmán nem pusztán a vér szerinti szülőt (ideértve a vér szerinti szülőnek tartott „szociológiai értelemben vett” szülőt is), hanem az örökbefogadó szülőt, egyes esetekben pedig a gyermek más törvényes képviselőjét is érteni kell. E tekintetben nincs különösebb jelentősége annak, hogy a gyermek szülei házasságban vagy élettársi kapcsolatban élnek-e; ilyenkor a szülők a szülői felügyeletet együttesen gyakorolják, vagyis együttesen élhetnek a gyermeküknek adandó nevelés megválasztásának jogával.

Az állam

Ehelyütt is hangsúlyozandó, hogy az állam alatt nem pusztán a Magyar Államot, mint jogi személyt kell jelen esetben érteni, hanem – a különböző jogszabályokban meghatározott feladat- és hatáskörében eljárva – valamennyi, ezért tételesen meg nem határozható állami- és önkormányzati szervet is. E kötelezettség értelemszerűen egyfelől jogalkotási feladatot jelent, azonban mennyiségében és jelentőségében is kiemelkedő az egyedi jogalkalmazási aktusok súlya. A Gyvt. kialakította a kifejezetten a gyermekek védelmét ellátni hivatott intézményrendszer legjelentősebb elemeit, és ezen túl több jogszabály telepít kifejezetten feladatokat a gyermek és jogai védelme érdekében különféle állami és önkormányzati szervekre.

Jóval a XX. század gyermekjogi mozgalmai és a tárgyban született nemzetközi dokumentumok előtt jelentkezett a gyermekek szervezett védelmének igénye. Kezdetben csak különböző egyházi intézmények gondoskodtak az árva és a családjukból kikerült gyermekekről. Az állami feladatot meghatározó és erre szolgáló intézményrendszert felállító első törvények Magyarországon is már mintegy száz évvel ezelőtt megszülettek. A gyermeknek az a joga, hogy a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemben és gondoskodásban részesüljön, megalapozza az állam alkotmányos kötelességét a gyermek fejlődésének védelmére. Ez az állami kötelesség alkotmányos alapot nyújt arra, hogy a törvényhozó vagy a bíróság a gyermek alapjoggyakorlását korlátozza. Az Alaptörvény XVI. cikkéből következően az államnak a gyermeket a fejlődésére káros hatásokon kívül az olyan kockázatvállalásoktól is meg kell óvnia, amelyekkel kapcsolatban életkoránál (az ettől függően feltételezett testi, szellemi, erkölcsi és társadalmi érettségénél) fogva nem képes megismerni és értékelni sem a választható lehetőségeket, sem pedig választása következményeit saját személyiségére, illetve későbbi életére és társadalmi beilleszkedésére nézve.

A gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való joga egyúttal az államnak a gyermek személyiségfejlődése intézményes védelmére vonatkozó kötelességét is megalapozza. Az államnak ez a védelmi kötelessége a gyermek alapjogainak korlátozásához is vezethet. Alapvető kérdés tehát, hol húzódik a határ a gyermek önálló alapjog-gyakorlása és a szülő, illetve az állam alapjogi gyámkodása között. Két tényező együttes mérlegelése alapján ítélhető meg, hogy indokolt-e a gyermek alapjog-gyakorlásának korlátozása: vizsgálandó egyfelől, hogy a gyermek általában elég érett-e az önálló döntésre; másfelől pedig a döntés tárgya, vagyis hogy in concreto mihez kell az érettség. Ezt az „érettséget” általában a közérdek – vagyis az érintett társadalmi intézmények működőképességének védelme – követeli meg. Elegendő érv lehet a jogkorlátozáshoz a gyermek védelme saját magával szemben is, azaz döntése következményeitől való megóvása. Az említett közérdekből és a gyermek érdekéből történő jogkorlátozás a gyakorlatban legtöbbször átfedi egymást.

E cikkből következően az állam kötelessége, hogy a gyermek személyiségfejlődéséhez szükséges védelmet és gondoskodást nyújtson, ami egyrészt vonatkozik az egyértelműen káros hatások távol tartására, másrészt magában foglalja azt, hogy az állam a gyermek személyiségét, így az egész jövendő életét meghatározó súlyos kockázatvállalást is elhárítsa.

Önmagának mindenki árthat s vállalhat kockázatot, ha képes a szabad, tájékozott és felelős döntésre. A nagykorúaknak a jog be nem avatkozása széles lehetőséget ad erre, s az általános személyiségi jogból fakadó jog az önmeghatározásra és a cselekvési szabadságra garantálja ezt a lehetőséget. A gyermekek esetében maga az Alkotmány és nemzetközi egyezmények teszik állami kötelességgé a gyermek fejlődési útjának megóvását a veszélyektől és kockázatoktól, éppen annak érdekében, hogy felkészülhessen a felelős és tájékozott döntésekre, mihelyst életkorával vélelmezett érettsége erre képessé teszi.

Megjegyzés

Ld. a 21/1996. (V. 17.) AB határozatot. Úgy is fogalmazhatnánk tehát, hogy a gyermek belátási képességének korlátozottsága megdönthetetlenül vélelmezett.

Az államnak emellett alkotmányos – elsősorban a nyilvánosság szférájában megjelenő – lehetőségei is fakadnak a gyermek fejlődésének védelmére. Amint arra már utaltam, a gyermek nyilvánosság előtti tevékenységét (így például a szeszes italhoz, dohánytermékhez, szexuális vonatkozású árucikkekhez, pornográf tartalmakhoz való hozzáférést) szabályozhatja, másrészt általános szabályokkal nyújthat intézményes védelmet.

Olyan kockázatvállalásoktól is meg kell óvnia az államnak a gyermeket, amelyekkel kapcsolatban életkoránál – pontosabban az ez alapján feltételezett (testi, szellemi, erkölcsi és társadalmi) érettségénél – fogva nem képes megismerni és értékelni sem a választható lehetőségeket, sem pedig választása következményeit saját személyiségére, illetve későbbi életére és társadalmi beilleszkedésére nézve.

Megjegyzés

Ezt szolgálja a magánjogban a cselekvőképesség kiskorúak életkora alapján történő kizárása vagy korlátozása is (Ptk. 12-13/B. §).

E kockázatelhárítás (kockázatminimalizálásra törekvés) részeként az állam köteles arra is, hogy legalább a nyilvánosság szférájában ne engedje meg, hogy a gyermek olyan tevékenységet folytasson vagy olyan ügyekben állást foglaljon, amelyekben a felelős álláspont kialakítására a fentiek szerint nem érett, noha a nyilvános állásfoglalás testi, szellemi és erkölcsi fejlődésére s későbbi sorsára meghatározó hatással lehet.

Mindezek mellett nem elegendő a gyermeket megvédeni a káros tartalmaktól, a védelemhez és gondoskodáshoz való jog biztosítása azt is megkívánja, hogy az alapjog kötelezettjei, vagyis a család, az állam és a társadalom – magától értetődően különböző mértékben és módon – kifejezetten segítsék elő a gyermek testi, szellemi és lelki fejlődését is. Ennek elmaradása esetén „beindulnak” a gyermeket védő, jellemzően állami mechanizmusok.

Vissza a tartalomjegyzékhez

A gyermek alapjoggyakorlásának korlátozásáról

A gyermek joggyakorlásával kapcsolatban irányadónak tartjuk az Alkotmánybíróság korábbi, a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való jogán alapuló korlátozások során figyelembe veendő szempontokat:

a) A szabadságjogokat és gyakorlásukat nem általában, hanem kizárólag abban a vonatkozásában lehet korlátozni, amelyet a gyermek védelme, illetve mások jogainak védelme szükségessé tesz.

b) az alapvető jog korlátozása a 30/1992. (V. 26.) AB határozatban kimunkált szükségesség-arányosság követelményének megfelelően történhet, vagyis ahhoz a gyermek védelme érdekében sem elég a testi, szellemi vagy erkölcsi fejlődés elvont veszélyeztetése (Ld. 21/1996. (V. 17.) AB határozat). Ilyen esetekben azt kell bizonyítani, hogy valamely tevékenységet azért korlátoz vagy tilt a jog, mert az az érintett korosztályra konkrét veszélyekkel jár; e konkrét veszély nagysága dönti el a jogkorlátozás arányosságát is.

c) Mindazon esetekben pedig, ahol az állam a túlzott kockázatvállalást hárítja el beavatkozásával, a kockázat nagyságának minősítésénél mérlegelni kell azt a pozitív, nevelő hatást is, amelyet a vitában való részvétel a személyiségre gyakorolhat, hiszen a nézetek vállalása és ütköztetése a demokrácia része.

Nem lehet alkotmányosan indokolni a gyermek valamely alapvető jogának általános korlátozását. Az arra vonatkozó alkotmányossági kérdés tehát, hogy a gyermek hány éves koráig gyakorolhatja egyes alapvető jogait az ő nevében a szülő, s mikor érett a gyermek arra, hogy maga döntsön az adott alapjog gyakorlásáról; továbbá hogy milyen esetekben írnak elő szülői beleegyezést (együtt döntést) a konkrét joggyakorlással járó kockázat nagysága miatt, és mely esetekben ítéli ezt a kockázatot olyan mértékűnek a jog, hogy teljesen elvonja a döntést a gyermek és szülője rendelkezési köréből, mindez kizárólag külön-külön dönthető el az egyes kockázattípusoknál.

A gyermek védelemhez való jogának egy speciális esetét rögzíti XVIII. cikk (1) bekezdése, amikor új elemként – az Európai Unió Alapjogi Chartája 32. cikkének tartalmi átvételével – megfogalmazza a gyermekek foglalkoztatásának tilalmát.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Fel a lap tetejére Ugrás a tananyag előző oldalára Ugrás a tananyag következő oldalára

A tananyag az ÁROP-2.2.16-2012-2012-0005 "A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében" projekt keretében valósult meg.

Magyary Program logó
Új Széchenyi terv
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszirozásával valósul meg.