Vissza az előzőleg látogatott oldalra (nem elérhető funkció)Vissza a modul kezdőlapjáraUgrás a tananyag előző oldaláraUgrás a tananyag következő oldaláraFogalom megjelenítés (nem elérhető funckió)Fogalmak listája (nem elérhető funkció)Oldal nyomtatása (nem elérhető funkció)Oldaltérkép megtekintéseSúgó megtekintése

Gazdasági, szociális és kulturális jogok

Szociális jogok, szociális biztonság

A szociális jogokat illetően többféle állam-koncepció, politikai modell és alkotmányjogi felfogás létezik. Széles a skála, amelynek egyik végén a gazdag jóléti állam „középosztálybeli” életszínvonalat garantáló elképzelése, a másik végén pedig a szociális juttatásokat a gazdasági verseny akadályaként felfogó, s ekként a szociális jogokat tagadó megoldás áll. A szociális jogok kérdése azonban a klasszikus szabadságjogok érvényesülésével mindig is összefüggött itthon és külföldön egyaránt. A szabadságjogok érvényesítésének kiérlelt dogmatikai rendszere – illetve a fenyegetettség csekély volta – a szociális jogok fejlesztése felé tereli a gondolkodást.

Mindez mára megváltozott. A háborúk, gazdasági válságok a szabadságjogok kiegyensúlyozott rendszerébe vetett hittet megingatták. Komoly alkotmányossági problémák jelentek meg a szabadságjogokkal kapcsolatban (pl. adatvédelem) és a figyelem újra az emberi jogok védelme irányába fordult. Mindemellett – mivel a szociális jogokhoz erős gazdasági háttérre van szükség – a gazdasági válság eleve gátja a szociális jogok érvényesíthetőségének.

Az 1989-es Alkotmány 70/E. § (1) bekezdése a szociális biztonsághoz való jogról és a megélhetéshez szükséges ellátáshoz való jogosultságról beszél, míg az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdés arról, hogy Magyarország törekszik a szociális biztonságra, az ellátást pedig a törvényben meghatározottak szerint nyújtja, azaz az Alaptörvény a szociális biztonság megteremtését államcélként határozza meg. - A változás illeszkedik a fentebb érzékeltetett tendenciába. – Ugyanakkor az Alaptörvény a szociális jogokhoz tartozó államcélok körét bővíti. A XXII. cikk szerint Magyarország törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenki számára biztosítsa.

Az Alkotmánybíróságnak a szociális biztonság alapjait meghatározó döntései nem az ítélkezés kezdetén, még csak nem is a Bokros-csomag elbírálása kapcsán, hanem az „első bíróság” utolsó éveiben született. A 32/1998. (VI. 25.) AB határozat a megélhetéshez szükséges ellátást összefüggésbe hozta az emberi méltósággal. A döntés szerint a szociális biztonsághoz való jog a szociális ellátások összessége által nyújtandó olyan megélhetési minimum állami biztosítását tartalmazza, amely elengedhetetlen az emberi méltóság megvalósulásához. Ez a határozat azonban minden bizonnyal az Alaptörvény- értelmezésre is kihat: az emberi méltóság az Alkotmányban és az Alaptörvényben ugyan az. Az Alaptörvény II. cikke szerint az emberi méltóság sérthetetlen, minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz. Így bármennyire csupán államcélt tükröz a XIX. cikkben foglalt „törekszik” kifejezés a szociális biztonság kapcsán, az emberi méltóság megvalósulásához elengedhetetlen ellátás – legalábbis a dogmatika szerint – megőrizheti „alkotmányos státuszát”. Az Alaptörvény emberi méltóság-klauzulája alapján számon kérhető a megélhetési minimum (még akkor is, ha az új értelmezés szerint a méltóságból nem következnek személyiségi jogok, csupán egyfajta megalázottság elleni védelem). Tehát a megélhetési minimum „fölötti rész” maradt csupán államcél. Ez a dimenzió viszont illeszkedik az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatához, hiszen az a szociális biztonságot (magát a jogot) az emberi méltóság nélkül „ellebegtette”: ugyan valódi jogként definiálva tovább is léphetett volna, de nem tette, önmagában csak államcél. - Az Alaptörvény gyakorlatilag rögzítette a kialakult állapotot.

A szociális jogok terén kiemelt jelentősége van az intézménygaranciáknak, hiszen e jogoknak nincs negatív oldala, azaz az állami cselekvésre építenek. Az Alaptörvény XIX. cikk (2) és (4) bekezdése szövege szerint igazi változás e téren várható. Az Alkotmány a szociális biztonság megvalósulásához kapcsolódva társadalombiztosításról és a szociális intézmények rendszeréről beszélt, míg az Alaptörvény egységes állami nyugdíjrendszerről, és a szociális intézmények rendszeréről szól. A régi Alkotmány értelmezése kapcsán részben azon is vita volt, hogy létezik-e társadalombiztosításhoz való jog, vagy ez jogként nem rögzíthető és nem kényszeríthető ki (csak intézménygaranciaként). Az Alaptörvény ezt a vitát kétségkívül megoldotta, a „társadalombiztosítás”, mint kifejezés nem szerepel benne.

Megjegyzés

Megjegyzendő, hogy az 1999. évi C. törvénnyel kihirdetett Európai Szociális Charta I rész 12. pontja azt rögzíti, hogy: „Minden dolgozónak és családtagjának joga van a társadalombiztosításhoz.”

Tehát az Alaptörvényben az állami nyugdíjrendszer került rögzítésre és a szociális intézmények rendszere. Ami az előbbit illeti. Mind a publicisztikában, mind a mélyebb közjogi elemzésekben arra helyeződött a hangsúly, hogy az Alaptörvény eleve kizárja a három pilléres nyugdíjbiztosítási rendszert: csak az állami nyugdíjat és az önkéntes intézményeket (önkéntes nyugdíjbiztosítókat nevesíti), azaz a szöveg alapján már nem lehet a későbbiekben sem létrehozni a kötelező magán-nyugdíjpénztárakat. Ugyanakkor az Alaptörvény nyugdíjbiztosítással összefüggő szabályainak van egy másik, legalább ennyire jelentős vetülete, nevezetesen, hogy a XIX. cikk (4) bekezdés a „társadalmi szolidaritáson alapuló egységes nyugdíjrendszerről beszél”, azaz maga az Alaptörvény tartja fent a vegyes rendszert. Mindez azt jelenti, hogy az állami nyugdíjbiztosítás csak részben biztosítás, részben szociális funkciója is van, amely immár – az Alaptörvény által – évtizedekre rögzül. Ezt a típusú nyugdíjbiztosítást az Alkotmánybíróság már 1993-ban kritizálta, s döntéseiben a nyugdíjbiztosítás várható átalakításáig a beavatkozást csak szélső esetben tette lehetővé.

Megjegyzés

Részlet a 26/1993. (IV. 29.) AB határozatból: „A vegyes rendszerű magyar társadalombiztosítás korszerűtlen és az indítványokban kifejtettek szerint sok vonatkozásban igazságtalanul működő intézményhálózata a rendszerváltás előtti évtizedekben alakult ki. A rendszer korszerűsítése, a piaci viszonyokhoz való illesztése folyamatban van. A társadalombiztosítás teljes átalakításáig az Alkotmánybíróság csak az intézmény alkotmányos működtetését vizsgálhatja. Azt kell tehát értékelnie, hogy a támadott jogszabályok figyelemmel vannak-e az Alkotmány 70/E. §-a szerint a kialakult vegyes megoldással szembeni alkotmányos kívánalmakra, azaz a nyugdíjemeléssel kapcsolatos rendelkezések egyaránt eleget tesznek-e a rendszerbe épített biztosítási és szociális követelményeknek, éspedig úgy, hogy az az Alkotmány 70/E. §-ában előírt ellátáshoz való jogosultsággal szembeni állami kötelezettség teljesítéséhez alkotmányosan megfelelő legyen.” (ABH 1993, 200.)

Az Alaptörvény tehát a szolidaritási elemeket magán viselő nyugdíjbiztosítással a régi-új rendszer mellett köteleződött el, azaz egyrészről biztosítás, mert a befizetések és a szolgálati idő alapján történik a nyugdíj kiszámítása, de egyben szociális funkciója is van, mivel a minimál-nyugdíj biztosítását vagy épp az aktuális nyugdíjemelést kompenzálni lehet az elvileg magasabb összegek terhére.

Az Alaptörvény az állami nyugdíjrendszeren kívül a szociális intézmények rendszerét jelöli meg. Nyugdíjügyben ez minden bizonnyal az időskorúak járadékát jelenti annak, akinek semmilyen jogosultsága nincs, másrészt egy tágabb értelemben vett szociális intézményrendszer működtetését is az Alaptörvényben szövegszerűen megjelenő „rászorultsági elv” alapján.

Az Alaptörvény szociális jogokkal kapcsolatos rendelkezéseinek elemzése során fölmerült, hogy e körbe tartozna a XVI. cikk (4) bekezdésben foglaltak, azaz az a parancs, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni. Véleményünk szerint tartózkodni kell attól, hogy e szabályt konkrét szociális rendelkezésnek tekintsük. Az időskorú szülőkről való gondoskodás erkölcsi parancs. Erkölcsi parancsként mindenképpen betartandó. Viszont az állam feladatát képező szociális intézményrendszer létrehozásához és működtetéséhez semmilyen módon nem kapcsolódik: Az azonos nemű dolgok csak azonos nemű dolgokkal mérhetők: a pénz pénzzel, az erkölcs erkölccsel, a jog joggal. Ezek nem keveredhetnek.

Összegzés

Összefoglalva: Az Alaptörvény rendelkezései alapján nőtt az állam szabadsága a szociális jogok biztosítása terén. Megkockáztatható, hogy az, a 43/1995. (VI. 30.) AB határozat által felállított tilalom, amely szerint valamely társadalombiztosítási szolgáltatás átmenet nélküli megváltoztatása, vagy lecsúsztatása biztosításból segélyezésbe, az fölér egy alapjogba való beavatkozással, már ilyen formán nem áll fenn. Az Alaptörvény a szociális jogok terén az érintettek jogi pozíciójának lényeges változását is lehetővé teszi. A végső határ nem a szociális jogokra vonatkozó rendelkezéseknél, hanem az emberi méltóság megvalósulásában keresendő.

Mit hozott tehát az Alaptörvény a szociális jogok terén: egyrészt megteremtette annak lehetőségét, hogy az igazságtalan szociális ellátórendszert új alapokra lehessen helyezni. Másrészt tény az, hogy az Alaptörvény ezen rendelkezései nem kötik meg az állam kezét rosszabb gazdasági helyzetben sem, önmagában e szabályok nem viszik az államot csődbe pusztán a miatt, mert betartásuk kötelező.

Megjegyzés

Lehet, hogy nem véletlen az áthallás: A görög alkotmány 25. Cikk (1) bekezdése szerint az egyén szociális jogait és „az alkotmányos jóléti állam elvét” az állam szavatolja. Kifejti, hogy ennek nemcsak az állammal szemben, hanem magánviszonyokba is érvényesülni kell, korlátozására csak kivételesen kerülhet sor.

Ugyanakkor nem szabad elszakadni attól a gondolattól, hogy a társadalom (a magyar társadalom) nem csupán „szétszóródó individuumok összessége”, hanem közösség is, mégpedig olyan közösség, amelynek kötőanyaga az egymásért viselt felelősség, a szolidaritás.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Fel a lap tetejére Ugrás a tananyag előző oldalára Ugrás a tananyag következő oldalára

A tananyag az ÁROP-2.2.16-2012-2012-0005 "A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében" projekt keretében valósult meg.

Magyary Program logó
Új Széchenyi terv
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszirozásával valósul meg.