Vissza az előzőleg látogatott oldalra (nem elérhető funkció)Vissza a modul kezdőlapjáraUgrás a tananyag előző oldaláraUgrás a tananyag következő oldaláraFogalom megjelenítés (nem elérhető funckió)Fogalmak listája (nem elérhető funkció)Oldal nyomtatása (nem elérhető funkció)Oldaltérkép megtekintéseSúgó megtekintése

Tanulási útmutató

Összefoglalás

A legfőbb ügyész és az ügyészség az igazságszolgáltatás közreműködőjeként az állam büntetőigényét érvényesíti, üldözi a bűncselekményeket, fellép más jogsértő cselekményekkel és mulasztásokkal szemben, valamint elősegíti a jogellenes cselekmények megelőzését. A köztársasági elnök javaslata alapján az Országgyűlés által minősített többséggel megválasztott legfőbb ügyész és az ügyészség független. Az ügyészeket a legfőbb ügyész nevezi ki. Az ügyészség szervezetének és működésének, a legfőbb ügyész és az ügyészek jogállásának részletes szabályait, valamint javadalmazásukat sarkalatos törvény határozza meg.

Követelmény

Nincs.

Önállóan megoldható feladatok

  • Nincs.

Az ügyészség

Az ügyészség alkotmányos szerepe

Az ügyészség az állami közvádló hatóság, melynek legfontosabb feladata a bűncselekmények üldözése és a bűncselekmények elkövetőinek vádolása a bíróság előtt.

Az Alaptörvény 29. cikke szerint a legfőbb ügyész és az ügyészség az állam büntetőigényét érvényesíti, üldözi a bűncselekményeket, fellép más jogsértő cselekményekkel és mulasztásokkal szemben, valamint elősegíti a jogellenes cselekmények megelőzését. A korábbi Alkotmány szabályaihoz képest az Alaptörvény által hozott egyik jelentős változás az ügyészég feladatkörének megfogalmazása. A korábbi jogvédelmi központú feladatleírás helyett az Alaptörvény elsődleges feladataként az állam büntető igényének érvényesítését nevesíti, majd meghatározza a működés fő célját és eszközeit is. Eszerint a legfőbb ügyész és az ügyészség feladatai végigkísérik a büntetőeljárást feladatai vannak a nyomozás során, képviseli a közvádat a bírósági eljárásban és felügyeli a büntetés-végrehajtás törvényességét.

Az Alaptörvény ezeket a feladatokat törvényben meghatározottak szerint biztosítja a legfőbb ügyésznek és az ügyészségnek. Mint minden esetben, amikor az Alaptörvény a részletes szabályok megfogalmazását törvényre bízza, ebben az esetben is lényegében a saját rendelkezésének súlyát gyengíti: a törvényhozó nagy szabadsággal rendelkezik az Alaptörvény rendelkezéseinek pontosításában. Az ügyészség tekintetében ez azzal járt, hogy az Alaptörvény rendelkezései szerint megalkotandó sarkalatos törvény (az ügyészégről szóló 2011. évi CLXIII. törvény, a továbbiakban: Ütv.) tartalmazza mindazokat a szabályokat, amelyek elsődlegesen kitöltik az alkotmányos kereteket, és amelyek a sarkalatos törvény elfogadásához vagy módosításához szükséges minősített többség folytán stabilabbak. A tényleges részletszabályokat ehhez képest az egyszerű többséggel elfogadható eljárási törvények (Be., Pp., Ket. Szabs.) tartalmazzák.

Megjegyzés

Az ügyész büntetőeljárási szerepének kiemelkedő súlyáról l. az Európa Tanács ajánlását: Recommendation Rec(2000)19 of the Committee of Ministers to the Member States on the role of public prosecution in the criminal justice system. Az Alaptörvény rendelkezéseinek súlyáról l. Jakab András: Az új Alaptörvény keletkezése és gyakorlati következményei (Budapest: HvgOrac, 2011.) és Csink Lóránt – Fröhlich Johanna: Egy alkotmány margójára (Budapest, Gondolat, 2012.).

A büntetőeljárás első szakaszát, a nyomozást az ügyész végzi vagy felügyeli azt.

Az Alaptörvény mindössze arról rendelkezik, hogy az ügyészség törvényben meghatározottak szerint jogokat gyakorol a nyomozással összefüggésben. Ebből pedig csak annyi következik, hogy az ügyésznek – a többesszámú megfogalmazás folytán – legalább két nyomozással kapcsolatos konkrét jogosultságot kell biztosítani. Az Ütv. (sarkalatos törvényként, de nem alkotmányos súllyal) ehhez képest három széles nyomozási szerepkört biztosít az ügyész számára, mindhárom célja a vádemelés feltételeinek megállapítása:

a) az ügyész nyomoztat, ebben az esetben a tényleges nyomozási cselekményeket valamely nyomozó hatóság (rendőrség, Nemzeti Adó- és Vámhivatal) önállóan végzi, ugyanakkor

b) a nyomozó hatóság önálló nyomozását az ügyész felügyeli. Fontos kiemelni, hogy az Ütv. És a Be. nem korlátozza a felügyelet terjedelmét: a nyomozás felügyelete nem korlátozódik a törvényességre. Voltaképpen tehát az ügyész rendelkezik a nyomozásról azt minden tekintetben jogosult irányítani. Megtekintheti az eljárás iratait, utasítást adhat, maga végezhet nyomozási cselekményeket, illetve jogorvoslati fórum (elbírálja a nyomozás során keletkezett panaszokat).

c) Végül a büntetőeljárási törvényben meghatározott esetekben az ügyész maga nyomoz. Ilyenkor a nyomozó hatóságoknak nincs vagy csak alárendelt, az ügyészt (kérésére) segítő szerepe van.

Megjegyzés

Az ügyészség és a nyomozó hatóságok kapcsolatának európai gyakorlatát 2005-ben tekintette át az Európai Legfőbb Ügyészek Konferenciája (CPGE), l. Peter J. P. Tak: The Relationship between Public Prosecutors and the Police in the Member States of the Council of Europe.

Kisebb súlyú bűncselekményeket leszámítva, amelyek esetén a sértett jár el magánvádlóként, a bűncselekmények elkövetőit az ügyész vádolja meg, és a bírósági eljárásban ő képviseli a vádat. Bizonyos esetekben, ha az ügyész nem emel vádat, a sértett pótmagánvádlóként jogosult helyette eljárni.

A vádolás és a vád képviselete a bíróság előtt az ügyész legsajátosabb tevékenysége. Az Alaptörvény megfogalmazása ugyan látszólag arra enged következtetni, hogy törvény korlátozhatja ezt a feladatot: „törvényben meghatározottak szerint (…) képviseli a közvádat a bírósági eljárásban”, ha azonban ezt a feladatmeghatározásban szereplő „az állam büntetőigényét érvényesíti” szövegrésszel együtt értelmezzük, akkor világossá kell válnia, hogy törvény (Ütv., Be.) csak a vádolás feltételit, módját, formáját szabályozhatja, de a vádolás jogát csak kivételesen vonhatja el az ügyésztől. Az Be. ténylegesen is csak kivételesen vonja el a vádolás jogát. Kisebb súlyú esetekben, amikor az állami büntetőigénnyel egyenlő súlyú a sértett eljárási szándéka, elsősorban a sértett jogosult dönteni arról, hogy magánvádlóként el kívánja-e érni az elkövető megbüntetését, de az ügyésznek az a joga, hogy a magánvádlótól átvegye a vádképviseletet, ilyenkor is lehetővé teszi a visszatérést a közvádhoz. A másik kivétel az, amikor az ügyész nem emel vádat, hanem megszünteti a nyomozást. Ebben az esetben a vádolás joga átszáll a sértettre, aki pótmagánvádlóként jogosult mégis megkísérelni az elkövető megbüntetését.

Megjegyzés

Az ügyész központi szerepét mutatja, hogy angol nyelvű elnevezése („prosecutor”) ezt a feladatot hordozza: „to prosecute” = „vádolni”. Az újlatin „proucureur”, „procuratore”, illetve német „staatsanwalt” ezt kevésbé fejezi ki, inkább az állami képviseltre, az állam nevében eljárásra utal. A közvádlói szerep részletes leírását tartalmazza a Velencei Bizottság jelentése: Report on European Standards as regards the Independence of the Judicial System: Part II – The Prosecution Service. A közvádlói monopólium alkotmányos jelentőségét az Alkotmánybíróság rögzítette a 42/2005. (XI. 14.) AB határozatában: „Az ügyészség – a kontinentális jogrendszerekben általában véve elfogadott helyzetének megfelelően (…) elsősorban vádfunkciót ellátó szervezet; alapvető feladata a büntető igény bíróság előtti érvényesítése. (…) Az ügyészség közvádlói funkciójából következően a közvádra üldözendő bűncselekmények esetén a vádemelésről vagy annak elejtéséről – a pótmagánvád törvényben meghatározott eseteit kivéve – kizárólag az ügyészség dönthet; ezt a döntését más szerv nem vizsgálhatja, és nem kényszerítheti az ügyészséget a vádemeléssel vagy a vád elejtésével kapcsolatos döntésének megváltoztatására.”

Az ügyészség felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett

A büntetés végrehajtásának törvényességi felügyelete nem kapcsolódik közvetlenül a büntetőeljáráshoz – mivel az az ítélet jogerőre emelkedésével véget ér –, ugyanakkor az állami büntetőigény tényleges megvalósulása, az elkövető megbüntetésének figyelemmel kísérését jelenti. Ez a különbség jelenik meg az Alaptörvényben, amely – szemben a nyomozás korlátozás nélküli felügyeletével – a büntetés-végrehajtás ügyészi felügyeletét a törvényességre korlátozza. Ez azt jelenti, hogy az ügyész sem a büntetések végrehajtásának célszerűségét, gazdaságosságát nem vizsgálhatja, hanem csak a törvényi előírásoknak a betartását.

A büntetés-végrehajtási ügyészi feladatok két csoportba oszthatók. Egyfelől igazságszolgáltatási jellegűek, a büntetés-végrehajtáshoz kapcsolódó bírósági eljárásokban gyakorolhatók (így különösen a büntetés végrehajtásának elhalasztására, a szabadságvesztés fokozatának szigorítására vagy enyhítésére, feltételes szabadságra bocsátásra irányuló bírói eljárásokban), amelyekben az ügyész indítványokat tehet és jogorvoslattal élhet, másfelől vizsgálódási-ellenőrzési feladatokként jelennek meg, amelyek közül kiemelkedik az ügyésznek az a kötelessége, hogy saját intézkedésével haladéktalanul szabadlábra helyezze azt, akit törvényes határozat nélkül vagy a határozatban megjelölt időponton túl tartanak fogva.

Megjegyzés

Az ügyész szerepe a büntetések végrehajtásának, különösen a fogva tartások ellenőrzésében nem újkeletű, azt már a királyi ügyészséget létrehozó 1871. évi XXXIII. tc. az ügyész feladatává tette. A tevékenység külföldön is ismert, az Európa Tanács mellett működő Európai Ügyészek Konzultatív Tanácsa (CCPE) formális véleményt is nyilvánított a kérdésről: Opinion No. 6 of the CCPE on the relationship between prosecutors and the prison administration. Részleteiről l. György Vokó: Europäisches Strafvollzugscrecht (Passau: Schenk Verlag, 2009), Lajtár István: A büntetés-végrehajtás garancia- és kontrollrendszere Magyarországon (Budapest: HvgOrac, 2010.)

Az ügyészség büntetőeljáráson kívüli feladatai

A büntetőeljárási feladatok mellett az ügyész egy kifejezetten „gyenge” megfogalmazással, az egyébként is törvényre bízott szabályozást megismételve – „ törvény által meghatározott további feladat- és hatásköröket gyakorol” – lehetővé teszi, hogy a törvényhozó más feladatokat is az ügyészre bízzon. Ebben a tekintetben az Alaptörvény és a korábbi Alkotmány szabályozása közötti eltérés kifejezetten jelentős. Az Alkotmány az ügyészségnek a büntető igazságszolgáltatásban ellátott alapvető feladata mellett további – bár csak absztrakt – hatásköröket is biztosított. Az Alaptörvény a büntetőeljáráson kívül kötelezően ellátandó feladatot nem bíz az ügyészégre, ezeket kifejezetten kiegészítő jellegűként teszi lehetővé.

A részletes szabályokat tartalmazó Ütv-ben a meghatározó változást a felügyelet-központúság elvetése hozta, helyébe konkrét intézkedésekre adott felhatalmazás, illetve – ahol szükséges – törvényességi ellenőrzés lépett. Ezáltal az Ütv. folytán bekövetkezett az a változás, amely az ügyészi alkotmányos helyzetéhez, az igazságszolgáltatásban való közreműködéshez igazodik: a közérdekvédelmi feladatok mechanizmusát a büntetőeljárási szerephez hasonlóan szabályozza. Az ügyészi eljárások konkrét célja tehát a bírósági vagy más hatósági eljárás kezdeményezése. Eljárást az ügyész általában súlyos törvénysértésre megalapozottan utaló adat esetén indíthat, a vizsgálat pedig ennek a „gyanúnak” a megalapozását szolgálja. A vizsgálat eredményeként önkéntes teljesítés érdekében fordulhat a jogsértés okozójának felügyeleti szervéhez, kivételesen magához az okozóhoz azzal, hogy ennek eredménytelensége esetén a bíróság (vagy más hatóság) előtt kezdeményezi a jogsértés következményeinek alkalmazását (és immár nem a saját álláspontjának védelmét kéri a bíróságtól). Ezt az alap-mechanizmust egészítik ki az egyes eljárásokra vonatkozó különös szabályok. Ezeket az intézkedési lehetőségeket hívja az Ütv. együtt fellépésnek.

Megjegyzés

Az ügyész perindítási jogosultságának alkotmányos korlátait az Alkotmánybíróság állapította meg (1/1994. (I. 7.) AB határozat). Az ügyész általános polgári perbeli fellépési joga – amely korábban a közvetlenül érdekelt, ún. materiális fél akaratától függetlenül, sőt annak ellenére is általában lehetővé tette az ügyész beavatkozását, alkotmányellenes, mert sérti a jogállamiságot és aránytalanul korlátozza az egyén autonómiáját, következésképpen emberi méltósághoz való jogot. Nem alkotmányellenes azonban az ügyészi részvétel biztosítása egyes, a bíróság hatáskörébe tartozó eljárásokban, amelyekben egyedül az ügyészség az a kívülálló szerv, amely a törvénysértések megelőzésében, illetőleg orvoslásában szerepet játszhat, bírósági eljárást kezdeményezhet. Külön törvény tehát nem általánosan, hanem a konkrét jogviszonyra tekintettel biztosíthatott beavatkozási jogot az ügyésznek. L.még: Patyi András (szerk.): Közigazgatási hatósági eljárásjog (Budapest-Pécs: Dialóg-Campus, 2009.), 325-332. o.

Az európai gyakorlatot összefoglaló jelentést az Európai Ügyészek Konferenciája (CPE) vizsgálta, l. Varga Zs. András: Report on the Role of the public prosecution service outside the field of criminal justice. A szerteágazó tevékenységi formák egységesítése érdekében az Európa Tanács – a CCPE ajánlására (l. Opinion No (2008) 3 of the Consultative Council of European Prosecutors on "Role of Public Prosecutors outside the Criminal Law Field") 2012. őszén ajánlást fogadott el, melynek magyar fordítását (és elfogadásának vázlatos történetét) l. Varga Zs. András – Előházi Zsófia: Az Európa Tanács ajánlása az ügyészek büntetőjogon kívüli tevékenységének elveiről (Pro Publico Bono – Magyar Közigazgatás, 2013/1. 86-92.).

Vissza a tartalomjegyzékhez

Az ügyészség helye az állami szervezetrendszerben

Az ügyészség az igazságszolgáltatás közreműködője.

Magyarország Alaptörvényének az Alkotmánnyal szembeni egyik leginkább kiemelkedő újdonsága, hogy a legfőbb ügyészt és az ügyészséget az igazságszolgáltatás közreműködőjeként azonosítja. Ez a rendelkezés felel meg az Alkotmánybíróság korábbi döntésének, a kontinentális európai hagyománynak, valamint ez indokolja az ügyészség „létét” is. Ha ugyanis az ügyészség a végrehajtó hatalomhoz tartozna, akkor indokolatlan lenne létrehozatala, a végrehajtó hatalomnak ugyanis van „saját” bűnüldöző hatósága (mindenek előtt a rendőrség). Az Alaptörvény rendszerében az ügyészség nem önálló hatalmi ág, de – mivel egyetlen intézmény sem jogosult fölötte irányítást vagy felügyeletet gyakorolni – önálló és független alkotmányos intézmény, ebből vezethetők le a hatalmi ágakkal való viszonyának elvei, jogállása és a legfőbb ügyész felelőssége is.

Megjegyzés

A XIX. századtól Európa dél-nyugati részén elterjedt úgynevezett napóleoni-modellben az igazságügyi miniszternek alárendelt (centrális) ügyészi szervezet a bíróságok szervezetéhez igazodott, de az ügyészek és a bírák a szervezeten belül elkülönültek. Az Egyesült Királyságban a kontinentális ügyészéghez hasonló intézmény nem működött, a Királyi Ügyészi Szolgálat csak a XX. század második felében jött létre a nyomozás felügyeletére korlátozódó hatáskörrel. A napóleoni és a skandináv modell keveredéséből alakult ki a széles hatáskörű orosz cári ügyészség, erre épült később a hatalom egységének alapelve alapján a szovjet ügyészség, ez a modell vált általánossá a II. világháborút követően Közép és Kelet-Európa ún. népi demokratikus államaiban. Az ezredforduló európai ügyészségeinek egy része továbbra is a napóleoni-modellt követi, mások az igazságszolgáltatás függetlenségének elvéből kiindulva független vagy kvázi-független állami intézmények (így Finnországban, Magyarországon, Portugáliában, Szlovákiában).

A magyar ügyészség két történeti gyökere a XV. századi királyi jogügyigazgatói tisztség (melyhez Szent Korona ügyvédjének feladatai is társultak), és a vármegye jogi tanácsnokának feladatait ellátó tiszti főügyész. Az 1871. évi XXXIII. törvénycikk hozta létre a királyi ügyészséget, amely egységes szervezetként a napóleoni-modellre épült (Nánási László: A magyar királyi ügyészség története (Budapest, Legfőbb Ügyészség, 2011.). Lényegében hasonló szervezeti felépítésű és hatáskörű ügyészség működik Ausztriában ma is.).

Az ügyészséget az igazságszolgáltatás közreműködőjeként először az Alkotmánybíróság határozta meg erga omnes, (mindenkire kötelező) erővel: „Az igazságszolgáltatásban való részvétel az ügyészség alkotmányos kötelessége” (52/1996. (XI. 14.) AB határozat), „Az ügyészséget tehát a – szélesebb értelemben vett – igazságszolgáltatás rendszerében az Alkotmányban meghatározott jogok illetik meg, és feladatokat köteles ellátni (…) az ügyészség a szélesebb értelemben vett igazságszolgáltatás egyik önálló, alkotmányos szervezeteként jelenik meg (…) Az ügyészség – szemben a bíróságokkal – nem önálló hatalmi ág, de önálló alkotmányos szervezet” (3/2004. (II. 17.) AB határozat).

A legfőbb ügyész és az ügyészség feladatait független állami szervezetként látja el.

Az ügyészség és más alkotmányos intézmények – köztük az önálló államhatalmi ágként értelmezhetők – egymástól való függetlensége nem zárja ki a törvényekben szabályozott kapcsolatot, így az ügyész – törvényességi szempontú – közreműködését más intézmények alapfeladatainak ellátásában.

A büntetőeljárási szerepek közül is kiemelkednek a nem minden ügyész, hanem csak a legfőbb ügyész által gyakorolható hatáskörök. Ilyen a legfőbb ügyész részvételi lehetősége (tanácskozási joggal) Országgyűlés, valamint a Kúria teljes ülésein; a kúriai jogegységi eljárás kezdeményezési, illetve nyilatkozattételi joga; felhatalmazása arra, hogy jogszabály tervezetére (nyilván praktikussági okból az önkormányzati rendelet tervezetét kivéve) véleményt nyilvánítson (utóbbi kötelező, ha a tervezet az ügyészség jogállását, feladatkörét érinti); normaalkotás kezdeményezési joga. Ezek közül egészen új hatáskör az, amelynek alapján a legfőbb ügyész a Kúria előtti eljárásban jogkérdésben, a bíróságok ítélkezési gyakorlatának egységesítése érdekében, a közérdeket képviselve, saját kezdeményezésére, vagy bármely fél kérelmére kifejtheti, a Kúria felhívására pedig kifejti szakmai véleményét akkor is, ha ügyész az eljárásban nem vett vagy vesz részt. A törvény azt is előírja, hogy a legfőbb ügyész véleményét, amely a Kúriát nem köti, az eljárásban részt vevő felekkel közölni kell.

Megjegyzés

Az új, amicus curiae szerep, amely a legfőbb ügyészt az igazságszolgáltatás közreműködőjeként illeti meg, külföldön jól ismert, és indokoltsága bizonyos, az Ütv.-ben. kifejezetten rögzítettekhez hasonló feltételekkel elfogadott. Fontos kiemelni, hogy amikor ezt a hatáskört gyakorolja, a legfőbb ügyész nem peres félként és nem is valamelyik fél érdekében jár el. L. Gerencsér Balázs: Az amicus curiae fogalom és a tisztességes eljáráshoz való jog kapcsolata az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában (Magyar Jog 2012. február 114–118. o.).

Vissza a tartalomjegyzékhez

Az ügyészek és az ügyészi szervezet

Az ügyészi szervezetet a legfőbb ügyész vezeti és irányítja, ő nevezi az ügyészeket, akik az utasításait kötelesek végrehajtani.

Az Alaptörvény az ügyészséget zárt, hierarchikus szervezetként tételezi, amelyet a legfőbb ügyész nemcsak vezet, hanem irányít is. Irányítási joga kiterjed az ügyészi szervezet meghatározására is. A Legfőbb Ügyészség a törvény erejénél fogva létezik, a fellebbviteli főügyészségeket, főügyészségeket, a járási ügyészségeket és az összes ügyészi szerv belső szervezetét a legfőbb ügyész jogosult utasítással létrehozni, megszüntetni, illetve átalakítani. Az ügyészség alapvető szervezési elvként a bírósági szervezethez igazodó területi tagozódást követi. Az egységes ügyészi szervezetben működnek a katonai ügyészek. A területi tagozódás mellett az Ütv. lehetővé teszi, hogy funkcionális elv alapján az ügyészségi nyomozás, továbbá indokolt esetben más ügyészségi feladatok ellátására is önálló főügyészség vagy járási ügyészség létesüljön. E lehetőség alapján működnek a nyomozó ügyészségek, a regionális osztályokat is magában foglaló, országos illetékességű Központi Nyomozó Főügyészég, illetve a Fővárosban a Budapesti Törvényességi Ügyészség. Az ügyészségek illetékességet a legfőbb ügyész utasítással szabályozza, az jellemzően a bíróságok illetékességéhez igazodik, de azzal nem esik tökéletesen egybe.

A legfőbb ügyész vezetői és irányítói joga gyakorlásának törvény szerinti eszköze az utasítás. A már említett szervezetalakító utasítás mellett az Ütv. 12. §-a szerint a legfőbb ügyész a neki alárendelt ügyészeknek közvetlenül vagy a felettes ügyésze útján – utóbbi pedig saját hatáskörben is – jogosult utasítást adni, amely tartalma szerint normatív vagy egyedi lehet. A legfőbb ügyész vezetői és irányítói jogait korlátozza az Üjt., amikor meghatározott döntések előtt ügyészségi testületek (alkalmazottak tanácsai, az összügyészi értekezlet és az ügyészi tanács) véleményének vagy egyetértésének megszerzését írja elő számára.

Megjegyzés

A vezetési és irányítási jogosultságok közötti különbség Magyarországon alkotmányos jelentőségű, az Alkotmánybíróság ugyanis (a köztársasági elnök, mint a fegyveres erők főparancsnoka irányítási jogosultságai tárgyában az Alkotmány értelmezéséről hozott 48/1991. (IX. 26.) AB) határozatában világos különbséget tesz a kétféle jogosultság között.

A legfőbb ügyészt az ügyészek közül a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés a képviselők kétharmadának szavazatával választja kilenc évre. A legfőbb ügyész évente beszámol tevékenységéről az Országgyűlésnek.

Az Alaptörvény a legfőbb ügyész és az ügyészség státus-szabályain lényegesen nem változtatott, az intézmény megmaradt függetlennek, miként az Országgyűléssel szemben a legfőbb ügyész felelőssége is. A legfőbb ügyész ügyészségen belüli megkülönböztetett helyzetére utal, hogy az Országgyűléssel szembeni felelőssége által mintegy megtestesíti az ügyészséget, személyében felel a feladatok teljesítésért. Az Alaptörvény szabályozása ugyanakkor kiemeli az ügyészséget is: az nem kizárólag a legfőbb ügyész munkaszervezete (mint a köztársasági elnök vagy az alapjogi biztos hivatala), hanem az alkotmányos feladat címzettje. Az Alaptörvény a legfőbb ügyész megbízatásának létrejöttét a köztársasági elnök és az Országgyűlés osztott jogkörben gyakorolt egybehangzó akaratnyilvánításához köti: a legfőbb ügyész személyére a köztársasági elnök tesz – ellenjegyzéshez nem kötött – javaslatot, majd a legfőbb ügyészt az Országgyűlés választja az összes országgyűlési képviselő kétharmadának támogató szavazatával. A megválasztást követően a legfőbb ügyész az Országgyűlés előtt esküt tesz, ami a tisztség tényleges ellátásának konstitutív feltétele. A legfőbb ügyész megválasztásának törvényi feltételeit és a kizáró körülményeket az Üjt. 11. §-a tartalmazza. A felelősség érvényesítésének módját és eszközeit részben az Alaptörvény, részben a Házszabály, részben az Ütv. és az Üjt. szabályozza. A felelősség összetevői az elmozdíthatóság, a kérdezhetőség, a beszámoltatás, valamint a mentelmi jog szabályozása. Ezek egy része közvetve vagy közvetlenül a felelősség tényleges érvényesítésével jár, más részük csak a bizalom vagy hiánya kinyilvánítására alkalmas.

Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint a legfőbb ügyész alkotmányos jogállására vonatkozó – egyszerű többséggel elfogadott – törvényi szabályok megváltoztatása már az Alkotmány hatálya alatt is csak az Országgyűlés alkotmányozó hatalmának gyakorlása során volt lehetséges (3/2004. (II. 17.) AB határozat). Az ügyészségre vonatkozó korábbi, egyszerű többséggel elfogadható törvények egyes, a legfőbb ügyész jogállására vonatkozó rendelkezéseit tehát az Alkotmánybíróság lényegében alkotmányos szabály rangjára emelte.

A legfőbb ügyész Országgyűléssel szembeni felelősségének kereteit az Alkotmánybíróság határozta meg (még) az Alkotmány értelmezése alapján a 3/2004. (II. 17.) AB határozatban. Az Alkotmány korábbi és az Alaptörvény jelenlegi szabályai szerint a legfőbb ügyész és az ügyészségi szervezet nincs alárendelve más alkotmányos szervnek, így az Országgyűlésnek sem, ugyanis „önmagában az a tény, hogy valamely közjogi pozícióba az Országgyűlés választ meg valakit, nem jelenti automatikusan azt, hogy a közjogi tisztséget betöltő személy az alkotmányjogi értelemben vett politikai felelősséggel tartozik az Országgyűlésnek”, ezért „az Országgyűlés irányában fennálló beszámolási kötelezettség önmagában még nem jelenti a kötelezett személy, és rajta keresztül az általa vezetett szervezet (így pl. a legfőbb ügyész és az ügyészség) függetlenségének a korlátozását”. Következésképpen a felelősség közjogi természetű, aminek tartalmát és kereteit az Alkotmány határozza meg.

Az ügyészek nem lehetnek tagjai pártnak, és nem folytathatnak politikai tevékenységet. A legfőbb ügyész kivételével szolgálati jogviszonyuk az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn.

A legfőbb ügyész helyettest, aki kizárólag a legfőbb ügyésznek tartozik felelősséggel, a legfőbb ügyész javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, mégpedig pályázat nélkül, határozatlan időre. Minden más ügyészt miként az alügyészeket (a korábbi ügyészségi titkárokat), fogalmazókat és több más alkalmazotti kategóriába tartozókat (például az ügyészségi nyomozók helyébe lépő ügyészégi megbízottakat) is a legfőbb ügyész nevez ki, első ízben határozatlan időre.

Megjegyzés

A politikai függetlenséget az 1989. évi alkotmányrevízió írta elő, mégpedig a bírákhoz hasonló okból, és az Alaptörvény is fenntartotta. A tilalom célja – a korábbi Alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvény indokolása szerint – az igazságszolgáltatás minden politikai befolyástól mentes, független és pártatlan működésének biztosítása. Amint a legfőbb ügyészt és helyetteseit, az ügyészeket is mentelmi jog illeti meg.

Az ügyészség szervezetének és működésének, a legfőbb ügyész és az ügyészek jogállásának részletes szabályait, valamint javadalmazásukat sarkalatos törvény határozza meg.

Az Alaptörvény rendelkezéseit – az eljárási törvényeken kívül – két sarkalatos törvény részletezi, a már említett Ütv., valamint a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény (Üjt.).

Vissza a tartalomjegyzékhez

Fel a lap tetejére Ugrás a tananyag előző oldalára Ugrás a tananyag következő oldalára

A tananyag az ÁROP-2.2.16-2012-2012-0005 "A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében" projekt keretében valósult meg.

Magyary Program logó
Új Széchenyi terv
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszirozásával valósul meg.