Vissza az előzőleg látogatott oldalra (nem elérhető funkció)Vissza a modul kezdőlapjáraUgrás a tananyag előző oldaláraUgrás a tananyag következő oldaláraFogalom megjelenítés (nem elérhető funckió)Fogalmak listája (nem elérhető funkció)Oldal nyomtatása (nem elérhető funkció)Oldaltérkép megtekintéseSúgó megtekintése

Tanulási útmutató

Összefoglalás

Az Alaptörvény államszervezeti kérdésekben alapvetően megtartotta a korábbi Alkotmány által felállított struktúrát. A bíróságokat szabályozó 25-28. cikkek csak a legalapvetőbb szabályokat tartalmazzák: az Alaptörvény rendelkezik a bíróságok igazságszolgáltatási feladatairól, ebben a körben a normakontroll új hatásköréről is, a bíróságok alapvető működési elveiről, a bírói jogállásról és a Kúria elnökének jogállásáról, a Kúria bírósági szervezetben betöltött funkciójáról és érintik e rendelkezések a bíróságok igazgatásának kérdéskörét.

A bíróságok működését érintő alapvető kérdést az Alkotmánybíróságról szóló 24, cikk tartalmazza, amely az alkotmányjogi panasz bevezetésével új alapokra helyezi a bíróságok és az Alkotmánybíróság viszonyát.

Az Alaptörvény 28. cikke – a korábbi Alkotmány rendelkezéseitől eltérően - új irányt kíván szabni a bírói jogértelmezésen módszerének.

A lecke nem foglalkozik a bírói jogállás és a bírósági szervezet igazgatásának kérdéseivel, mert e témákat önálló oktatási program tárgyalja.

Az Alkotmánybíróság 22/2012. (V. 11.) AB határozata értelmében a testület az Alkotmány rendelkezéseihez fűzött gyakorlatot – feltételekkel, de – alkalmazni rendelte az Alaptörvény értelmezése kapcsán is. Ezért a bíróságokkal összefüggő lecke a szükségesnek ítélt kérdésekben utal a korábban született alkotmánybírósági határozatokra.

Megjegyzendő az is, hogy a tananyag lezárását követően vált nyilvánossá az Alaptörvény negyedik módosítására irányuló javaslat, amely jelen formájában érinti a bíróságokat taglaló lecke egyes megállapításait is.

Követelmény

Nincs.

Önállóan megoldható feladatok

  • Nincs.

A bíróságok

A bírói igazságszolgáltatás fogalma, a bíróságok hatáskörei

Az Alaptörvény bíróságokat szabályozó rendelkezései értelmében „a bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el”. Az igazságszolgáltatás fogalma anyagi és intézményi tartalommal bír. Anyagi értelemben az igazságszolgáltatás a bírói ítélkezést jelenti: egyedi ügyekben keletkező jogviták közhatalommal, az előre szabályozott eljárási rendben történő végleges eldöntését jelenti. Igazságszolgáltatási tevékenységet a bíróságon kívüli más szerv is végezhet, azaz jogvitás kérdéseket a bíróságon kívül más szerv is eldönthet. Ugyanakkor csak a bíróság felhatalmazott más szerv általi kontroll nélkül a véglegesség hatályával jog alapítására.

Intézményi értelemben az igazságszolgáltatás fogalma a jogszolgáltatás állami monopóliumával és az ahhoz kapcsolódó szervezettel áll összefüggésben.

Tágabb értelemben és intézményi oldalról az igazságszolgáltatás fogalmába beletartozik minden olyan állami szerv, amely közreműködik a bírói igazságszolgáltatási tevékenységben, illetve maga is – bírói kontroll mellett - végez igazságszolgáltatási feladatokat. Ilyen szervezet az ügyészség, a rendőrség, avagy a közjegyző. Emellett az Alaptörvény 24. § (2) bekezdés d) pontja felhatalmazza az Alkotmánybíróságot, hogy alkotmányjogi panasz alapján vizsgálja a bírói döntések alaptörvény-ellenességét. Ezzel a hatáskörével az Alkotmánybíróság kapcsolatba kerül az egyedi ügyekben felmerülő jogviták eldöntésével, meghozott határozata beépül a bírói döntésbe. E döntésével azonban az Alkotmánybíróság csak a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatás részévé válhat, mivel alapjogi sérelemmel összefüggő döntése a jogvitát eldöntő bírói döntésbe csupán beépül, de a jogvita önálló elbírálására alkalmatlan.

Hagyományosan a bírói igazságszolgáltatás területe a személyek közötti – személyiségi jogi, magánjogi, gazdasági – jogviták, illetve az állami büntető igény érvényesítését szolgáló – közjogi – jogviták eldöntése.

Az előző kettőhöz képest viszonylag új, a 19. században megjelenő hatásköre a bíróságoknak a közigazgatás tevékenységének kontrollja. Jóllehet a kialakulás időszakában tipikus volt a közigazgatás „önellenőrzése”, azaz a közigazgatási tevékenység közigazgatási szervezetrendszeren belüli sajátos fórumokon keresztüli kontrollja, a 20. század végére e funkciót a bírósági működési elveknek maradéktalanul megfelelő fórumok vették át.

Az Alaptörvény 25. § (2) bekezdése a bíróságok hatáskörébe utalja a közigazgatási határozatok törvényességéről való döntést, valamint a helyi rendeletalkotás törvényességének, illetve törvényen alapuló mulasztásának vizsgálatát.

Az Alkotmány bírói hatáskörként ismerte el a közigazgatási hatósági határozatok törvényességi felülvizsgálatának általános, azaz minden közigazgatási hatósági aktusra kiterjedő hatáskörét,, megteremtve ezzel a személyek állammal szembeni szubjektív jogvédelmét. Ugyanakkor az Alkotmány nem biztosította a közigazgatási bíráskodás másik lényegi funkciójának, az objektív, a közérdek védelmén alapuló hatáskört. Az egyedi hatósági határozatok felülvizsgálatának mai rendjében is elsődleges – és szinte kizárólagos – a szubjektív jogvédelem.

A hatalommegosztás rendjében a közigazgatási bíráskodás a bírói hatalmi ágon belül, speciálisan a közigazgatás – értve ezalatt az államigazgatás és az önkormányzati igazgatás két nagy alrendszerét – egészének kontrollját jelenti. Ebbeli funkciójában pedig a közigazgatás normatív aktusainak törvényességi felülvizsgálata is felmerül.

Az Alaptörvény ezen a ponton továbblépett az Alkotmány rendelkezésein, amikor felhatalmazta a bíróságokat az önkormányzati rendeletek más jogszabályba ütközésének vizsgálatára és a jogsértő rendeletek megsemmisítésére. Emellett a bíróság dönt az önkormányzat jogalkotási kötelezettségének elmulasztásáról is. A A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 24. § (1) bekezdés f) és g) pontjai értelmében e hatáskört nem a közigazgatási bírák általában, hanem a Kúria gyakorolja.

A hatáskör normakontroll-jellegű, amelynek lényege, hogy norma áll normával szemben, kollízió esetén pedig az alárendelt normát – az önkormányzati rendeletet – megsemmisíti a Kúria Önkormányzati Tanácsa. Az eddigi alkotmánybírósági eljáráshoz viszonyítva a közigazgatási bíráskodás keretében végzett absztrakt normakontroll előnye – és egyben sajátossága - a ténybíráskodás eszközrendszerének beépülése az eljárásba. Ezért az önkormányzati rendelet törvényességének vizsgálatakor a Kúria Önkormányzati Tanácsa bizonyítást folytathat le és tényállást vehet fel.

Megjegyzés

Felhívjuk a figyelmet az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által kidolgozott és a közigazgatási bíráskodást érintő ajánlásra. [No. R (2004) 20. Recommendation Rec(2004)20 of the Committee of Ministers to member states on judicial review of administrative acts]

Vissza a tartalomjegyzékhez

A bíróság alkotmányos működési elvei

Parlamentáris viszonyok között érvényesülő hatalommegosztás követelményét, mint az állami működés elvét az Alaptörvény C) cikk (1) bekezdésében rögzíti. A törvényhozó (Országgyűlés) és a végrehajtó hatalom (Kormány) esetében ma már a szervezeti, személyi, funkcionális elkülönüléséről tisztán nem lehet beszélni, hiszen az országgyűlési választásokon győztes párt (pártok) alapít(anak) kormányt, a kormánytagok egyben országgyűlési képviselők is lehetnek, és az Országgyűlés lényegében a választásokon győztes párt politikai programjának megfelelő törvényi szabályokat alkot. Ezért a törvényhozó és a végrehajtó hatalom szétválasztása a feladat-elválasztás, a hatalomgyakorlás elvi, politikatudományi szintjén létezik. A napi politikai küzdelmek részeseiként pedig kifejezett átfedések vannak e két hatalmi ág között.

Ehhez képest az igazságszolgáltatási funkciót betöltő bíró, aki önmaga, függetlensége birtokában testesíti meg a bírói hatalmat, a semlegességet és állandóságot képviselő hatalmi ág. Nem függ, illetve nincs kölcsönös függésben a másik két hatalmi ággal, sőt sajátosságát éppen az azoktól való függetlensége jelenti. A bíró, illetve a bírói hatalmi ág tevékenységét illetően nem tartozik sem beszámolási kötelezettséggel, sem politikai felelősséggel sem az Országgyűlésnek, sem a Kormánynak. A bíró jogállásának keletkezése, mandátuma, tevékenységének esetleges társadalmi kritikája nem kötődik és nem kapcsolódik változó politikai célokhoz. Az ítélkező bíró hatalma tehát ebben az értelemben semleges és folyamatos.

A bírói függetlenség

A bírói függetlenség a hatalom megosztáson alapuló államszervezeti garancia, amely alapjogként a személyek oldaláról ragadható csak meg. A bírói függetlenség – a hatalommegosztás révén – az államszervezet egyik központi eleme, a jogállami működés egyik garanciája. Azt jelenti, hogy a bíró ítélkező tevékenységének gyakorlásakor nem állhat más hatalmi ág(ak), gazdasági, illetve egyéb érdekek befolyása alatt. A politikai befolyás többpárti demokráciában sem kizárható.

Megjegyzés

A bírói függetlenségről lásd az Európa Tanács Miniszterek Bizottsága No. R (94) 12 számú Ajánlását [Recommendation No. R (94) 12 of the Committee of ministers to member states on the independence, effifiency and role of judges] Módosítva: Recommendation CM/Rec(2010)12 of the Committee of Ministers to member states on judges: independence, efficiency and responsibilities https://wcd.coe.int/ViewDoc.jsp?id=1707137

A harmadik hatalmi ág az egyéni ítélkező bíró tevékenységében ölt testet.

A jogállami működés és az államszervezeti garancia tehát nem a bíró személyéhez, hanem tisztségéhez kapcsolódik. A bírói függetlenség az államhoz kötött érték, nem egyéni alapjog. A függetlenség nem a bíró alapjoga, ezért kérdéses, hogy a függetlenség megsértése eredményez-e számára kikényszeríthető szubjektív, alanyi jogot. Amennyiben a bírói függetlenség szubjektív jogot is keletkeztet, úgy a bíró maga is védekezhet a függetlenség külső megsértésével szemben. Ettől azonban a bírói függetlenség még nem válik alapjoggá, ahogy a függetlenségből fakadó védelem sem a személyhez kötődik, hanem a hatalommegosztás rendjében kapott feladathoz. A bíró függetlenségének sérelme miatti védelemhez való szubjektív jog tehát csak addig áll fenn, amíg maga a bírói státus is fennáll [összefoglalóan lásd: 38/1993. (VI. 11.) AB határozatban].

Az Alaptörvény 25. cikk (1) bekezdése szerint (1) „[a] bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak. (...)”

Az ítélkező tevékenység lényegét tekintve a bíró végső hatállyal és kötelező erővel meghozott döntése egy ügyben. Az ítélkező tevékenység függetlenségét a bíró szakmai, a státusával, jogállásával összefüggő függetlenség és a bírói szervezet függetlensége garantálja. Másképpen megfogalmazva: abban az esetben garantált a bírói ítélkező tevékenység függetlensége, amennyiben a bíró független szakmailag, személyében és ítélkező tevékenységének szervezeti keretei között.

Az Alaptörvény 25. cikk (1) bekezdése értelmében a bíró csak a törvénynek van alárendelve. A szakmai függetlenség körében értékelendő a bíró által meghozott ítélet tartalmára gyakorolt külső befolyásolás tilalma, illetve – az Alaptörvény hivatkozott rendelkezése értelmében - a bíró utasíthatóságának kizárása. Az Alaptörvény – az Alkotmányhoz hasonlóan – a „törvénynek” való alávetettség fordulatát alkalmazza. A „törvény” ebben az összefüggésben anyagi értelemben vett törvényként értendő, és valójában az egységes, koherens jogrendnek való alávetettséget jelenti. Önmagában tehát az a tény, hogy a törvényeket az Országgyűlés politikai viták keretében fogadja el, illetve a rendeleti szintű jogalkotás a végrehajtó hatalom jogalkotási terméke, - ha megfelel az általános absztrakt magatartási szabály tartalmi kritériumainak, úgy - nem vezet a hatalommegosztás elvének sérelmére.

Megjegyzendő az is, hogy a bíró „törvénynek” való alávetettsége az Alkotmánybíróság értelmezése szerint az Alkotmánynak – illetve az Alaptörvénynek – megfelelő anyagi jogi értelemben vett „törvény”. A „törvénynek való alávetettség” tehát - korábban az Alkotmánynak, jelenleg - az Alaptörvénynek megfelelő, azaz alkotmányos jogszabályoknak való alávetettséget jelenti. A bíró tehát döntése meghozatalát megelőzően köteles vizsgálni az alkalmazandó jogszabály alaptörvény-ellenességét és alaptörvény-ellenesség észlelése esetén az Alkotmánybírósághoz fordulni. Az alkotmányos jogrendnek alárendelt működés nem – a bírói ítélkező tevékenység függetlensége ellenére sem - hatalmazza fel a bírót az alaptörvény-ellenesség megítélésére és az alaptörvény-ellenesség konzekvenciáinak levonására, azaz az alkotmányellenes jogszabály félretételére. Abban az esetben sem teheti félre az alkalmazandó jogszabályt, ha az Alkotmánybíróság korábban már megállapította annak alkotmányellenességét. Ilyen esetben a bírónak az Alkotmánybíróságtól kell kérnie a kérdéses jogszabály alkalmazási tilalmának kimondását.

További kérdés az, hogy a „törvénynek” való alárendeltség jelenti-e az Alaptörvény rendelkezéseinek közvetlen alkalmazási kötelezettségét (lehetőségét) is a jogviták eldöntése során. Az Alaptörvény T) cikkében nem minősíti önmagát jogszabálynak. Ezért a 25. § (1) bekezdés azon fordulata, hogy a bíró csak a „törvénynek” van alárendelve, nem teremt a bíró számára az Alaptörvény rendelkezéseinek közvetlen alkalmazására vonatkozó kötelezettséget. Az azonban bizonyos, hogy a bíró kötelezettsége kiterjed az Alaptörvény rendelkezéseinek érvényre juttatására. Mivel az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmére – és ezzel annak autentikus értelmezésére – az Alkotmánybíróság hivatott, ezért egyértelmű, hogy a bíró akár közvetetten, akár közvetlenül vezeti is vissza döntését az Alaptörvényre, önálló alaptörvény-értelmezési jogköre csak az Alkotmánybíróság értelmezései gyakorlata által megszabott keretek között, illetve alkotmánybírósági gyakorlat hiányában lehet. Az Alkotmánybíróság és a bíróságok közötti dialógus rendszerében nem tagadható el a bíró alaptörvény-értelmező szerepe, amely azonban nem oldódhat el az Alkotmánybíróság joggyakorlatától.

A személyi függetlenség

A személyi függetlenséget a bírói jogállás jellemzői garantálják. A jogállás kérdéseként tárgyalandók ezért a bírói státus megszerzésének és megszűnésének kérdései, az összeférhetetlenségi és a mentelmi jog szabályai, a javadalmazás, és a bírói felelősség szabályai.

Az Alaptörvény rendelkezéseire figyelemmel külön kiemelést a bíró tisztségéből való elmozdíthatatlanság igényel. Az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdés második fordulata értelmében „[a] bírákat tisztségükből csak sarkalatos törvény nem meghatározott okból és eljárás keretében lehet elmozdítani.” Az ítélkezés függetlenségének biztosítéka az elmozdíthatatlanság, amely a bírót – státusához kapcsolódóan – a bírói szervezeten belüli igazgatási befolyástól védi. Tartalma szerint azt jelenti, hogy a bírót akarata ellenére – és sarkalatos törvényi szabályok nélkül - nem lehet nyugdíjazni, vagy egyéb okból bírói státusából felmenteni, nem lehet áthelyezni, azaz elvonva döntésre váró ügyeitől más beosztásba helyezni, vagy kirendelni. Az Alkotmánybíróság a bírói függetlenséggel és annak elemével, az elmozdíthatatlansággal kapcsolatosan fogalmazott meg megállapításokat 33/2012. (VII. 17.) AB határozatában.

A személyi függetlenség körében célszerű kitérni arra, hogy abban az esetben, amennyiben a bíró nem ítélkező, hanem igazgatási vagy adminisztratív feladatokat lát el, ezen tevékenységekhez – főszabályként - nem kapcsolódnak a bírói függetlenség garanciái. Ilyen esetekben tevékenysége nem különbözik a közigazgatás nyilvántartásvezetési, illetve igazgatási funkciótól. A bírói függetlenségben rejlő jogállami garanciák – dacára a bírói jogállásnak - nem érvényesülnek, ebbeli tevékenységében a bíró utasítható, és adott esetben a szervezeti hierarchiából származó vezetői jogkörök vele szemben érvényesíthetők.

A szervezeti függetlenség

A bíróságok szervezeti függetlensége a másik két hatalmi ág viszonylatában értelmezhető. Az Alaptörvény 25. cikk (7) bekezdése értelmében „[a] bíróságok szervezetének (...) részletes szabályait sarkalatos törvény szabályozza”. A bírósági szervezet a Kormánytól és az Országgyűléstől való elkülönülését törvény garantálja.

A szervezeti elkülönülés további kérdése az önálló, a működést és az elvonás kizárását garantáló költségvetés, a bíróság hatásköreinek törvényi rögzítése és e hatáskörök önálló, másik hatalmi ág kontrollja nélküli gyakorlása.

A szakmai, a státusbeli, illetve a bírósági szervezeti függetlenség az ítélkezésben megjelenő függetlenséget hivatott garantálni.

Az igazságszolgáltatás monopóliuma

Az Alaptörvény 25. cikk (1) bekezdése értelmében „[a] bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak”. E működési elv értelmében igazságszolgáltatási tevékenységet csak bíróságok végezhetnek, illetve csak azt a vitarendező fórumot lehet bíróságnak tekinteni, amelyet az Alaptörvény felhatalmazása alapján elfogadott sarkalatos törvény bíróságként definiál és amely ezért szervesen illeszkedik a bírósági szervezetrendszerbe.

Azzal, hogy az állam magához vonja a vitarendezés jogát – megfosztva ezzel a személyeket az őket ért sérelem egyéni, önhatalmú orvoslásától – garantálja, hogy minden jogvita elbírálásához biztosítja az intézményes (szervezeti, eljárási, egyéb garanciális) kereteket.

A igazságszolgáltatás egysége

A bírósági hatalmi ág semlegességéhez kapcsolódó működési elv az igazságszolgáltatás egysége a jogegyenlőség bírósági keretek közötti megfogalmazása. Részben ki kell fejeznie azt, hogy a bíróság előtt mindenki egyenlő eséllyel kérheti jogvitás ügyének elbírálását, részben pedig annak biztosítását jelenti, hogy bármely jogalany az általános törvényi szabályok szerint, tehát mindenhol egyező elvek mentén felállított és működő bíróságtól várhatja jogvitás ügyében a döntést. Végül a jogegyenlőség akkor valósul meg maradéktalanul, ha a jogvitákat az egységes szemléletben értelmezett jogszabályok alapján döntik el a bíróságok a Magyarország egész területén.

A bíróság előtti egyenlőség az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdés első mondata alapján érvényesülő alapjog: „A törvény előtt mindenki egyenlő.”

A bírósági szervezet egységes elvek szerinti felépítésének lényeges sarokpontjai a lélekszámhoz igazodó területi beosztás, valamint az azonos bírósági szinten azonos hatáskör.

Az Alaptörvény 25. § (3) bekezdése értelmében „[a] Kúria (...) biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz”. A bírósági értelmezési hierarchia csúcsán a Kúria áll. Jogegységesítő feladatának Alaptörvényben biztosított eszköze a jogegységi határozat, amely a bírák ítélkezési gyakorlatát kötelező erővel befolyásolja.

A jogegységi határozatot vizsgálva, az Alkotmánybíróság 42/2004. (XI. 9.) AB határozatában megállapította, hogy az mindaddig nem sérti a törvényalkotó jogalkotási jogkörét, amíg megmarad az értelmezett jogszabály keretein belül. A bíró alkotta jog jogforrási jellegével összefüggésben az Alkotmánybíróság úgy találta, hogy a jogegységi határozat normatív erővel rendelkező „quasi”jogszabály. Mivel a perben kötelező erővel alkalmazandó a bíró számára, ezért a peres eljárásokban a felek jogaira és kötelezettségeire is kihatással van. Ezért a normaként viselkedő jogegységi határozatra 42/2005. (XI. 14.) AB határozatában kiterjesztette úgy absztrakt, mint konkrét normakontroll hatáskörét. Megállapította, hogy „az adott jogszabály (jogszabályi rendelkezés) élő tartalma: a jogegységi határozat. Így az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése alapján folytatott – valamely jogszabály alkotmányossági vizsgálatára irányuló – eljárás során, ha a jogszabályi rendelkezéshez jogegységi határozat tapad, szükségképpen a vizsgálat tárgyává válik a jogegységi határozat (...)”. 70/2006. (XII. 13.) AB határozatával az Alkotmánybíróság kiteljesítette az alkotmányossági vizsgálatának lehetőségét, amikor kimondta, hogy a jogegységi határozat formai, a törvényi kereteken túlterjeszkedése mellett, tartalmi alkotmányossági vizsgálat is elvégezhető. Ebben a körben a vizsgálat tárgya kifejezetten a jogegységi határozat tartalmának alkotmányossága. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében alkotmányossági vizsgálat tárgyát képezheti az, hogy a Kúria hatáskörében eljárva, azaz az adott norma lehetséges értelmezési tartományán belül maradva döntött, avagy kilépett az értelmezett norma mögül és immár jogszabályi háttér nélkül, önálló normatartalmat alkotott a jogegységi határozatban. De ugyanígy alkotmányossági vizsgálat tárgya lehet az is, hogy a jogegységi határozat ugyan megmaradt a jogszabályi keretek között, ám a normának tulajdonított tartalom sérti az Alkotmány (Alaptörvény) valamely rendelkezését.

Az eddigiekben négy esetben vizsgált érdemben jogegységi határozatot az Alkotmánybíróság:

42/2005. (XI. 14.) AB határozat – 3/2004. BJE (pótmagánvád) – megsemmisítés

70/2006. (XII. 13.) AB határozatával – 4/2003. PJE (keresetindítási határidő) – elutasítás

679/B/2007. AB határozat – 1/2007. PJE (mögöttes felelősség) – elutasítás

23/2009. (III. 6.) AB határozat – 4/2007. KPJE (fegyveres szervek hivatásos állományú tagja szolgálati idejébe beszámítható idő) – megsemmisítés

A további ügyekben (3 db) az eljárás érdemi vizsgálat nélkül megszűnt.

Az Alkotmánybíróság hatáskörének normatív alapjára vonatkozó vitákat az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 37. § (2) bekezdése zárta le, amikor törvényi szabállyal erősítette meg a jogegységi határozatok alkotmányi felülvizsgálatának lehetőségét. Ez a hatáskör immár nem csupán utólagos absztrakt, és konkrét normakontroll eljárásokban, hanem alkotmányjogi panaszos eljárásokban is fennáll.

A Kúria jogegység megteremtésében fennálló hatásköre a már meglévő elvi bírósági határozatok és elvi bírósági döntések mellett további eszközzel bővült. Bszi. 24. § (1) d) pontja értelmében a Kúria „joggyakorlat-elemzést folytat a jogerősen befejezett ügyekben, ennek keretében feltárja és vizsgálja a bíróságok ítélkezési gyakorlatát (...)”. A joggyakorlat-elemző csoportok évente meghatározott témakörben létrehozott szellemi műhelynek tekintendők, mivel azok tagjai a Kúria elnökének felkérése alapján az ítélkezés különböző szintjein működő bírák, de a vizsgált területen működő elméleti vagy gyakorlati szakemberekből állnak. Bár az elkészített összefoglaló véleménynek nincs közvetlenül kötelező ereje az ítélkező munkára, az abban azonosított problémák, megállapítások és javaslatok kihatással lehetnek a joggyakorlat alakulására.

Az eddig elkészül összefoglaló vélemények 2012 decembere óta elérhetők a Kúria honlapján.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Szervezeti kérdések

Az Alaptörvény a szervezeti kérdések kialakításában két megkötést tartalmaz: 25. § (1) bekezdésének második fordulata értelmében „[a] legfőbb bírósági szerv a Kúria”. A (4) bekezdés szerinti „[a]A bírósági szervezet többszintű. Az ügyek meghatározott csoportjaira - különösen a közigazgatási és munkaügyi jogvitákra - külön bíróságok létesíthetők”. Végül a (7) bekezdés a bíróságok szervezetének részletes szabályait sarkalatos törvényi szabályozásra utalja. A bírói hatalmi ág működési elvei között megjelenik az egységes felépítés elve, amely az azonos elvek mentén szervezett, ítélkezési szintenként azonos hatáskörrel rendelkező bírósági szervezetrendszer követelményét fogalmazza meg. Ez egyben azt a tilalmat is jelenti, hogy nem lehet létrehozni állami közhatalmat gyakorló, de a bírói szervezetrendszerbe nem illeszkedő, speciális hatáskörrel és illetékességgel rendelkező, speciális eljárási szabályok mentén eljáró bírói fórumot (rendkívüli bíróság).

Megjegyzés

A magyar igazságszolgáltatás rendszerváltás körüli és az követő átalakulásáról írt átfogó tanulmányokat Fűrész Klára Szilágyi Péter korreferátumával. (Fürész Klára: Az igazságszolgáltatási szervezetrendszer átalakulása 1985/1990-2005, Szilágyi Péter: a magyar igazságszolgáltatás átalakulása, in: Jakab András és Takács Péter (szerk,): A magyar jogrendszer átalakulása 1985/1990-2005, Budapest, 2007, Gondolat ELTE ÁJK,

Az Alaptörvény megteremti ugyanakkor „különösen a közigazgatási és munkaügyi jogvitákra” a különbíróságok létrehozásának lehetőségét. A különbíróságok a hatáskörükbe tartozó jogviták jellege alapján megkülönböztetett, de a bírósági szervezeti és fórumrendszerbe szervesen illeszkedő bírói fórumok.

A közigazgatási bíráskodás létrehozását lényegében az Alkotmánybíróság kényszerítette ki 32/1990. (XII. 22.) AB határozatával, amennyiben az Országgyűlés alkotmányos mulasztásaként értékelte a bírói fórum kiépítésének elmaradását. A testület 39/1997. (VII. 1.) AB határozat pedig megadta a közigazgatási bíráskodás erejét, és érdemi jellegűvé tette a közigazgatási bíró által nyújtott – szubjektív – jogvédelmet. A közigazgatási bíráskodás 2013. január 1-étől működik különbíróságként.

A munkaügyi különbíróság 1992. január 1-én kezdte meg működését, önálló bíróságként eleddig egyedül látta el feladatát. a bírói szervezetben. (A katonai különbíróságok a rendszerváltás idején szűntek meg.)

Vissza a tartalomjegyzékhez

A bírói jogértelmezés

Az Alaptörvény bírói tevékenységet érintő markáns tétele a jogértelmezés módszerének előírása a 28. cikkben. A rendelkezés célja kifejezetten a bírói érvelés, döntésindokolás eddigi „hagyományos”, elsődlegesen a jogszabályok nyelvtani értelmezésén alapuló, szöveg-kötött módszerének befolyásolása.

A bíró az eljárás során feltárja az adott ügy tényállását, és a valóságos tények ismeretében, megadva az elvontan megfogalmazott jogszabály tartalmát, alkalmazza a jogszabályt a konkrét esetbeli jogvita megoldására.

Az Alaptörvény az ítélkezési folyamat jogértelmezési szakaszát kísérli meg befolyásolni két módon: az alkalmazandó jog tartalmának feltárásakor a bírónak tekintettel kell lennie az Alaptörvény rendelkezéseire, azaz a jogszabály tartalmának meghatározásakor önálló szempont kell legyen az Alaptörvény rendelkezéseinek érvényre juttatása. Másrészt viszont elsődlegessé, alaptörvényi követelménnyé teszi az értelmezés lehetséges formái között (nyelvtani, logikai, rendszertani, történeti, teleologikus) a teleologikus értelmezést.

Az Alaptörvénynek megfelelő értelmezés követelménye a jövőben intézményesen is kikényszeríthető, mivel az Alaptörvény 24. cikke értelmében az alapjogok sérelmére hivatkozással az Alkotmánybíróság előtt vizsgálat tárgyává tehető és az Alkotmánybíróság által megsemmisíthető minden, az Alaptörvényt negligáló érdemi bírói döntés.

A teleologikus, céltételező jogértelmezés azt követeli meg a bírótól, hogy a jogszabály - értékracionális, azaz erkölcsi, avagy célracionális, azaz gazdaságos – célját keresse és e „megtalált” célhoz igazítsa azt a logikai érvelést, amelynek mentén levezeti, indokolja döntését. A jogszabály céljának vizsgálata az adott és megoldásra váró kérdés tágabb jogi, gazdasági, szociológiai összefüggéseinek ismeretét igényli, nem azonos csupán a jogalkotói szándék keresésével, és kifejezetten nem azonosítható a törvény előkészítéséért felelős miniszter benyújtott törvényjavaslathoz csatolt miniszteri indokolásában kifejtett szándékával. A teleologikus értelmezéshez ad útmutatót az Alaptörvény 28. cikkének második mondata, amely szerint „az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelel, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak”.

Megjegyzés

A tárgykörben született Jakab András: A bírói jogértelmezés az Alaptörvény tükrében című tanulmánya. (JeMa 2011/4)

Felhívjuk továbbá a figyelmet Blutman László: Bírói jogalkalmazás és szöveghű értelmezés című tanulmányára is (JeMa 2010/4), amelyben a szerző azt hiányolja, hogy a bírói jogértelmezésből a jogbiztonságot garantáló, és az egyes ügykategóriákra jellemző egységes jogértelmezés hiányzik,

Az alaptörvénykonform és a teleologikus jogértelmezési mód hatalom és kötelezettség a bíró számára. Az Alaptörvény keretei között, a józan ész és a közjó szolgálatában hatalmában áll elszakadni a jogszabály szövegétől, de kötelezettség is egyben, mert indokainak logikus, rendszerszerű egységet kell képeznie. Az értelmezés ezen módja hatalom arra, hogy ha a jog értelmezésének egyéb módszerei révén abszurd, ésszerűtlen és igazságtalan döntést kellene hozni, úgy a bíró a döntését a jogszabály céljához tudja igazítani. Mert azt kell feltételezni, hogy a jogalkotó nem akarhatott abszurd helyzeteket teremteni a jogszabályok révén az emberi kapcsolatokban. Az Alaptörvény 28. cikke ebben az értelemben felhatalmazás a bíró számára.

Vissza a tartalomjegyzékhez

Fel a lap tetejére Ugrás a tananyag előző oldalára Ugrás a tananyag következő oldalára

A tananyag az ÁROP-2.2.16-2012-2012-0005 "A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében" projekt keretében valósult meg.

Magyary Program logó
Új Széchenyi terv
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszirozásával valósul meg.