"Ügyfélkapcsolatok" projekt
A projektben megfogalmazott célok megvalósítása az ügymenet gyorsulását, a feladatvégzéshez szükséges elvárt erőforrás-mennyiség csökkenését, hosszú távon a feladatellátás közvetlen és közvetett (pl. a humán munkaerő ráfordítás, postázási díjak, papír felhasználás stb.) költségeinek redukálódását eredményezte.
A projekt során az alábbi három célt valósítottuk meg:
1.) Polgári peres eljárásokban dokumentumok elektronikus fogadása
A projekt informatika fejlesztése révén létrejött egy olyan informatikai rendszer, amely képes a polgári peres eljárásokban - ahol azt jogszabály lehetővé teszi - az ügyfelek által elektronikusan elkészített dokumentumok, iratok beküldésére és bíróság általi befogadására.
2.) Bíróságok elektronikus dokumentumkezelése
A beküldött és fogadott elektronikus dokumentumok a bírósági rendszeren belül ennek az alkalmazásnak a segítségével jutnak el a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósági szervezethez, valamint ez a modul gondoskodik az elektronikus iratok tárolásáról, és hiteles formában tartásáról.
3.) A bírósági határozatok anonimizálása
A bírósági határozatokban számos olyan megállapítás található, amely indokolja a határozatok nyilvánosságát, ugyanakkor a nyilvánosságra hozatal során maximálisan figyelembe kell venni a vonatkozó adatvédelmi szabályokat és elvárásokat. Annak érdekében, hogy a határozatok minden fontos része nyilvános legyen, de a személyes és más adatok védelme se csorbuljon, kifejlesztettünk egy olyan modult, amely a határozatokból automatikusan kiveszi a védendő adatokat, az így elkészült anonim határozatokat pedig közzéteszi.
4.) Bővíthetőség
A projektben olyan informatikai alkalmazások kerültek kifejlesztésre, amelyek architektúrája lehetővé teszi, hogy a későbbiekben más bírósági alkalmazásokhoz tudjanak csatlakozni, az itt kidolgozott megoldásokat más rendszerek át tudják venni. Természetesen a technológiai megoldások szigorúan korlátozzák, hogy csak az arra törvényi felhatalmazással bíró, és megfelelő autentikációval rendelkező személyek legyenek képesek az alkalmazások közötti adatkapcsolatok használatára.
Csatolmány | Méret |
---|---|
![]() | 5.09 MB |
![]() | 657.99 KB |
![]() | 62.89 KB |
![]() | 252.37 KB |
Projekt rövid neve
Ügyfélkapcsolatok projekt
Projekt teljes címe
" Az ügyfélkapcsolatok elektronizálása egyes bírósági eljárásokban”
Projektazonosító
EKOP – 1.A.1-08/B-2009-0002.
Projekt időtartama
2010. január 5. – 2012. december 31.
A projekt költsége és az elnyert támogatási összege
400.000.000 Forint, (100% támogatási intenzitás)
Kedvezményezett megnevezése
Országos Bírósági Hivatal
1055 Budapest, Szalay u. 16.
Közreműködő szervezet neve és elérhetősége
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.